A kisgyermekeket a keresztség által fogadjuk be a keresztyénség nagy családjába. Ahogyan a víz általánosságban is az életnek és a megtisztulásnak a szimbóluma, úgy a keresztvíz a bűnbocsánatnak a jelképe. Azt fejezi ki, hogy Jézus Krisztus már a megkeresztelt kisgyermek bűneiért is eleget tett a kereszten. „Nem éltem még e Föld színén Te értem megszülettél, még rólad mit sem tudtam én tulajdonoddá tettél.” (Református Énekeskönyv, 329. ének)
Isten a maga részét már elvégezte abban, hogy a gyermeké lehessen a megváltás és az örök élet, ezért jó reménységgel lehetünk afelől, hogy a szülők és a keresztszülők példája, a hittanoktatás igénybevétele, de legfőképpen a Szentlélek belső bizonyságtétele által a kisgyermek majd felnövekedve eljuthat oda, hogy Krisztusba vetett hitét megvalló, öntudatos keresztyénné válhasson.
Keresztelőkre gyülekezetünkben a vasárnap 10 órakor kezdődő istentisztelet keretén belül kerül sor. Kivétel a hónap utolsó vasárnapja, amely úrvacsorás istentisztelet. A keresztelőt két előkészítő beszélgetés előzi meg. Az első a keresztelő gyakorlati lebonyolításába való bevezető a templomban, a második a lelkipásztor látogatása a családnál, amelyen jó ha a keresztszülők is részt tudnak venni. Ezen túl kérjük, hogy a keresztelést megelőzően a szülők ahol erre lehetőség van, a keresztelendő gyermekkel együtt vegyenek részt legalább 5 gyülekezeti alkalmon (istentisztelet, baba-mama kör, bibliaóra stb.).
Kérjük, hogy keresztelési szándékukat legalább két hónappal a tervezett időpont előtt legyenek szívesek jelezni!
A keresztség a „nagy család”, a gyülekezet ünnepe is! Ezért kérjük a keresztelős családot, hogy a keresztelőn kívül – akár a csecsemővel is, – legalább kétszer vegyen részt a vasárnapi istentiszteleten. A keresztelést az istentisztelet elején végezzük. A lelkész először felolvassa a szereztetési igét (Jézus mondja: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Mt 28,18-20.), utána a gyülekezet és a szülők közösen elmondják az Apostoli Hitvallást, majd két kérdés hangzik el a szülők és keresztszülők felé:
1. Akarjátok-e, hogy gyermeketek a keresztség által az Atya-, Fiú-, Szentlélek Isten szövetségébe, a keresztyén anyaszentegyházba befogadtassék?
A válasz: Akarjuk.
2. Ígéritek-e, fogadjátok-e, hogy gyermeketeket úgy nevelitek és neveltetitek, hogy ha majd felnő, a konfirmáció alkalmával ő maga önként tegyen vallást a Szentháromság Istenbe vetett hitéről a gyülekezet előtt?
A válasz: Ígérjük és fogadjuk.
Ezt követi a gyülekezet ígérete, amely szerint a megkeresztelt gyermekért és a családért imádkozni fog, és segíti a szülőket, keresztszülőket fogadalmuk teljesítésében. Ezután a lelkipásztor imádkozik a gyermekért és a szülőkért, majd pedig következik a keresztelés aktusa. Ilyenkor általában a keresztanya szokta tartani a gyermeket. A lelkész a következőket mondja: „XY, keresztellek én téged az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevébe. Ámen!” A keresztelési szertartást egy áldás zárja le. Kérjük, hogy az egész család maradjon bent az istentisztelet végéig! Ha a kisgyermekkel bármi gond van (éhes, nyűgös, álmos stb.), akkor fel lehet vele menni az emeleti gyermekmegőrzőbe, ahol az istentiszteletet kihangosítva lehet továbbkövetni.
A keresztelő és a családlátogatás időpontjának egyeztetésével kapcsolatban kérjük, vegyék fel a kapcsolatot a gyülekezet lelkipásztoraival;
Berta Zsolt – bezso67@gmail.com
Pethő-Korpos Orsolya – kiskorpos@yahoo.com
Reméljük, hogy a keresztelés után is találkozhatunk a gyermekkel és a családdal, ezért néhány gyülekezeti alkalmat ajánlunk a figyelmükbe: vasárnap, 10 és 11 óra között, az istentisztelettel párhuzamosan gyermekistentiszteletet tartunk a 6-12 éves gyermekeknek, a 0-5 éves gyermekekkel a baba szobában foglalhatnak helyet a szülők, nekik havonta egyszer, a hónap utolsó vasárnapján tartunk foglalkozást az istentisztelet alatt. Gyülekezetünkben „Baba-mama kör” is működik, kéthetente csütörtökön délelőtt 9:30-tól fiatal édesanyák, kismamák beszélgetnek Istenről, bibliai történetekről, a személyes hitről, és természetesen a gyermeknevelés kérdéseiről. Havonta egyszer vasárnap du. 4 órakor kisgyermekes-családi körünk tagjai tartanak alkalmat a templomban, amelynek során a gyermekeknek játékokat, kézműves foglalkozást szervezünk, a felnőttek pedig gyakorlati életkérdésekről beszélgetnek. Érdeklődni lehet a gyülekezet lelkészeinél.
A weblapon cookiekat hasznáunk annak érdekében, hogy számodra a legjobb böngészési élményt nyújtsa. A használatával hozzájárulásod adod, hogy elfogadod a cookie-kat.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.