2017.11.12.
Ki az úr a házban?
Lekció: Lukács 11,14-23.
Textus: Lukács 11,24-26.
Svábhegy
Két rövid jézusi példázatot is hallottunk az imént kedves testvérek a felolvasott Igében, egy nagyobb történeti kontextus részeként. A példázatok apropója Jézusnak egy csodás gyógyítása, melynek nyomán megszabadít egy némát, és az ebből kibontakozó vitabeszéd, amelynek során azzal vádolják meg őt, hogy Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket a megszállott emberekből. Az egyik példázat, - amelyben Jézus logikai úton, a józan észre apellálva beszél, - arról szól, hogy egy erős fegyverest, aki biztonságban tudja a házában lévő emberi és anyagi értékeket, egy nála is erősebb, másik fegyveres legyőz, a vagyonát pedig szétosztja. A másik példázatban arról szólt Jézus, hogy az emberből kiűzött, tisztátalan, ördögi lélek nem tétlenkedik, hanem mindent elkövet, hogy visszaszerezze azt, aki az övé volt, ezért sokszoros erővel tér vissza, s ha az a lélek, az az emberi szív üresen áll, akkor könnyű dolga van.
Ha egyetlen tételszerű mondatban kellene summáznom a mai igehirdetés témáját, akkor az a következő kérdő mondat lenne: ki az úr a házban? A tisztátalan lélek, az ördög? Az erős fegyveres? Vagy a még erősebb fegyveres, a szabadító Jézus? Netán senki sincs a házban? Gazdátlan, üresen áll? Kié az ember szíve? Ki az úr a házban?
Tegnapi ifjúsági csendesnapunkon, ahol a szenvedélybetegségekről beszélgettünk, ez a második példázat volt a nyitó áhítatunk igéje. Hiszen akár az alkoholizmus, akár a kábítószer függőség, akár a játékszenvedélyek hátterében igen gyakran egy nagyfokú érzelmi-lelki-kapcsolati-szellemi üresség, sivárság, nihilizmus húzódik meg. Egy olyan állapot, amely vákuumként szippantja be, vonzza magához a pusztító pótcselekvéseket, a káros életstratégiákat, az ördögi erőket. De ma délelőtt az igének elsősorban nem erről az aspektusáról szeretnék szólni hozzátok, hanem annak a köztes versnek az üzenetéről, amely a két példázatot összeköti, s amely így szól: „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.”
Jézus ugyanis - a mi érdekünkben - olykor hallatlanul kiélezte tanításának a mondanivalóját. Itt konkrétan azt, hogy nem lehet vele kapcsolatban huzamosabb időn át semleges álláspontot képviselni. Vagy-vagy. Vagy vele, vagy ellene. Jézus közelében nem lehet tartósan neutrális állapotban az ember. Aki nem köteleződik el mellette szívvel-lélekkel, az idővel óhatatlanul az ellenségévé válik. Lehet, hogy ez nagyon radikálisan, nagyon keményen hangzik, de ennek az igének ez az üzenete testvérek: vagy a megkötözöttség, vagy az elköteleződés igaz ránk! Nincs harmadik lehetőség, hiszen az üresen maradt házba hétszeres erővel tér vissza a tisztátalan lélek. Ki az úr a mi házunkban, a te házadban, az én szívemben? Azért is időszerű ezt a kérdést feltenni most magunknak, mert mai istentiszteletünkön fognak bemutatkozni azok a presbiterjelöltek, akik közül a jövő vasárnap megválasztjuk az új presbitérium tagjait. Ők, azzal hogy vállalták a jelöltséget, kinyilvánították elkötelezettségüket gyülekezetünk iránt. Reménység szerint ez az elkötelezettségük nemcsak az egyháznak, hanem mindenek felett a ház, az Egyház Urának, Jézus Krisztusnak is szól. Mert vagy megkötözött az ember, vágyai, szokásai, indulatai, szenvedélyei révén, akkor is ha egészen szabadnak hiszi, érzi magát, vagy elkötelezett Jézus személye és ügye iránt, ami akkor is a legnagyobb szabadság neki, ha időben, erőben, anyagiakban áldozatot követel tőle. Lehet, hogy a fizika tudománya szerint létezik, lehet, hogy a világegyetemben van, ezt nem tudom, de a keresztyénségben légüres tér nincs. Ahol Jézus, és általa Isten országának hatalma megjelenik, ott nincs semlegesség. Miért?
1./ Először is a látottak alapján. Hiszen azt látta a sokaság, hogy Jézus megnyitja egy néma száját, szabadulást adva neki egy olyan démoni erőtől, ami uralmában tartotta. Az emberek a történeten kívül szeretnének maradni, de az elegáns kívülállás lehetősége nem adatik meg. Tudniillik tény, hogy az ember néma volt - és most meg beszél. Itt nincs kívülállás, itt állást kell foglalni. A némák nem szoktak megszólalni, tehát Jézusban valami hatalmas erő van jelen, valami hatalmas erő nyilvánult meg. De vajon mi? Ellenzői megpróbálják magukat Jézustól eltávolítani, s ezért támadni kezdik: „Belzebubbal, az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket.” Az erő, a hatalom jelenléte nem tagadható, de hogy milyen erő ez, arról még lehet vitát nyitni. Kétségbeejtő helyzetben vannak Jézus ellenfelei, mert ha elismernék, hogy Jézus valóban Isten hatalmával munkálkodik, akkor nincs más lehetőség, mint elismerni Isten uralmát Jézusban. Isten uralmának, országának ez a közelsége azonban teljesen felforgatná az ő vallási pozícióikat, hatalmukat, személyes életüket. Akkor meg kéne térniük, akkor Jézust kellene isteníteniük, akkor egész addigi életüket újra kellene gondolniuk. Viszont, ha sikerül Jézust eredményesen megvádolni fekete mágiával, boszorkánysággal, akkor nemcsak ez az eset oldódik meg, hanem Jézust is teljesen ellehetetlenítik - és mi lehet ennél jobb?
Álljunk meg itt kicsit, és vessünk egy pillantást testvérek arra, hogyan is működünk mindannyian! Amikor valami számunkra új erő, új hatalom egészen közel kerül hozzánk, akkor azonnal megijedünk: mert ez változásra hív, ez kihívást jelent ahhoz képest, ahogy eddig gondolkodtam, ahogy eddig éltem. Jézus jelenléte, Isten valósága mindig ezzel jár. Akkor is, ha már az övének valljuk magunkat - hiszen még annyi minden van, amiben Ő hív, formálni akar. Szóval menekülni kezdünk, és ennek egyik formája a támadás, amit itt látunk. De ne csapjuk be magunkat! „Semlegességünk” megőrzése érdekében udvariasabban is menekülhetünk, nemcsak úgy, hogy az Ő nyilvánvaló erejét ördögi erőnek tituláljuk. Például úgy, hogy az esetet elszigeteltnek nevezzük. Igen, van ilyen, hogy valaki meggyógyul a némaságból, de én nem vagyok néma, nekem semmi közöm ehhez. Igen, van olyan, hogy emberek megszabadulnak szenvedélyek rabságából, vagy ahogy tegnap hallottuk a fiatalokkal, lejönnek a szerről, de én nem vagyok sem alkoholista, sem narkós, ez engem nem érint. Ilyenkor tudatosan nem beszélünk arról, hogy az érzelmi-lelki-kapcsolati-szellemi rabságoknak egészen konszolidált, egészen kifinomult, civilizált formái is vannak.
Amikor tehát Jézus hívása, Jézus uralma kihívást intéz hozzánk - akár már keresztyének vagyunk, és életünk
egy területén szembesít, akár az a kihívás tétje, hogy elfogadjuk-e Őt - akkor azonnal bekapcsol bennünk korunk semlegesnek mondott ideológiája: igen, az is egy lehetőség, igen, lehet, hogy valakinek az működik, de én ezt nem így gondolom. Látjuk, hogy Jézus igazságát hogyan érvénytelenítjük, erőtlenítjük el egy olyan igazsággal, egy olyan dogmával, ami korunk dogmája? Ugyanezt teszik Jézus ellenfelei - csak saját koruk módszereivel. A lényeg, hogy Jézust, az igényét, a hívását távol tartsák maguktól. Amit láttak, negligálni próbálják azzal, amit Jézusról kitalálnak. Amit látunk, hogy Krisztus ereje jelen van, hat, kiárad a mai világban is, a mai Magyarországon is, és a mi gyülekezetünkben is, azt igyekszünk kilúgozni, felhígítani, ördöginek titulálni, csak nehogy állást kelljen foglalnunk mellette! De hiába, mert nincs semlegesség, nincs kívülállás, mutat rá Jézus
2./ másodszor: a belátás alapján. Az első példázattal ugyanis, ahogy már mondtam, a józan észre apellál. Ellenfelei azt állítják, hogy az ördög erejével űzi ki a démonokat. Ezzel azt mondják, hogy ez olyan, mintha egy király a saját katonáival veretné szét a saját hadseregét! Ennek nincs semmi értelme, ilyet ép eszű uralkodó nem tesz. Legfeljebb az, aki tudathasadásos, elmeháborodott. „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul… Ha a Sátán is meghasonlik önmagával, miképpen maradhat fenn az országa?” Hogyan adna Jézusnak a Sátán hatalmat arra, hogy az ő házát, uralmát, démonai befolyását rombolja? Viszont, ha egy erős fegyveres őrzi a zsákmányát - mint ezt a némát, és mindenkit, akit Isten felé némaságban tart, bezárva saját magába és hazug ideológiákba - szóval ha bezárta a börtönbe, akkor egyetlen magyarázata van annak, ha az illető mégis kiszabadul. Az, hogy valaki még erősebb és hatalmasabb jön, aki szembe megy az erős fegyveressel, lefegyverzi, és szabadon bocsátja mindazokat, akiket addig hatalmában tartott. És mivel ez harc, háború Isten uralma és a gonosz uralma között, az életet adó és a halált munkáló között, nincs semlegesség. Nincs légüres, neutrális tér. Ezt mindenki beláthatja, aki egy kicsit is képes a racionális gondolkodásra.
Testvérek minden ideológia, izmus, eszme, amely Jézus győzelmét a gonosz hatalma felett megpróbálja akár elbagatellizálni, akár ördöginek titulálni, akár feloldani valami általános humanista jótékonykodásban, nem más, mint a Jézus felismert hatalma, ereje elől menekülő ember szánalmas és kétségbeejtő kísérlete arra nézve, hogy ne kelljen megtérnie, megváltoznia, újjászületnie. Ne haragudjatok, de ezt olyan fontos mondatnak érzem, hogy megismétlem: minden ideológia, izmus, eszme, amely Jézus győzelmét a gonosz hatalma felett megpróbálja akár elbagatellizálni, akár ördöginek titulálni, akár feloldani valami általános humanista jótékonykodásban, nem más, mint a Jézus felismert hatalma, ereje elől menekülő ember szánalmas és kétségbeejtő kísérlete arra nézve, hogy ne kelljen megtérnie, megváltoznia, újjászületnie. Ezért Jézus értünk szól, kiált: „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.” – Lehet persze, hogy mindez azért fenyegető valakinek, mert azt kérdezi: hogyan győzi le a még erősebb fegyveres az erős fegyverest? Hogyan szabadítja meg az imádság, a bizonyságtétel, az evangélium hirdetés szabadságát, az életet azoknak, akiket a Sátán némaságban tart? Mi fog történni velem, ha kiszolgáltatom magam neki?
Mindenkit megnyugtathatok, nem agresszióval, nem erőszakkal, nem fizikai fegyverekkel. Minket sem akar birtokba venni akartunk ellenére, beleegyezésünk nélkül, manipulatív módon. Jézus egészen meglepő, nem várt, lenyűgöző módon szerezte meg ezt a győzelmet, szabadságot nekünk. Keresztfán való halálában, minden emberi és démoni gyűlöletnek önmagát kitéve. Letette az életét… és senki sem gondolta, hogy ebből diadal lesz. Ki gondolta volna, hogy Jézus halálában nemcsak annyi történik, hogy a vallási vezetők megszabadulnak attól, aki kihívást jelent nekik? Ki hitte volna, ki látta előre - az Atyán és a Fiún kívül - hogy ahol az emberek Isten elleni lázadása csúcsra jár, ott Isten felfoghatatlan kegyelme és szeretete megváltást szerez éppen nekik, éppen nekünk? Ki hitte volna, hogy Jézus halála engesztelő áldozat a bűneinkért? És ki képzelte volna, hogy mindez nem Isten országa végső kudarcát jelenti, hanem épp az Ő győzelmét és az erős fegyveres végső bukását? Ha lehetett volna semleges álláspontot képviselni ebben a küzdelemben, Jézusnak nem kellett volna meghalnia, az ördögnek meg nem kellett volna végső vereséget szenvednie. Nincs tehát kívülállás, semlegesség ezért sem.
3./ S végül a jövőbe látás által is rámutat erre az igazságra Jézus. Hiszen a második példázatban egy igen erőteljes figyelmeztetést, intést fogalmaz meg mindazok számára, akik mellé állnak vagy álltak a küzdelemben. „Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből...” (Lukács 11,24-26.)
Szeretném hangsúlyozni testvérek, hogy ez egy figyelmeztetés, óvás, intés, és nem a tisztátalan erőktől való szabadulás magától értetődő következménye. Viszont nagyon erősen felhívja a figyelmet arra, amikor valaki - akár egy közösség, mondjuk egy reform, akár egy egyén, mondjuk egy lelki tréning, egy spirituális élmény nyomán próbál neutrális, kívülálló maradni, abban bízva, hogy létezik semleges tér. Mert mit is mond Jézus példázata? A ház kicsinosított, kisöpört, felékesített, de - a párhuzamos helyen Máté evangélista ki is mondja - gazdátlan, üres. Mivel üres - kössük össze a két példázatot - mivel nincs ott az erősebb fegyveres, mivel nincs gazdája a háznak, a démoni erők számára szabad az út a visszatérésre. Milyen furcsa, hogy senki sem akadályozza meg ezt a visszatérést a magánál még gonoszabb erőkkel együtt - hogy lehet ez? Üresen áll a ház? Ki az úr a házban? Hát nem az ember? Nem én vagyok az életem ura?
Önmagunkra vonatkoztatva ez arra hívja fel a figyelmünket, hogy az evangélium ereje, a Jézus hatása révén bekövetkezett érzelmi-lelki érintettség nem elég. Lehet, hogy egy katartikus istenélmény, egy megszólító erejű igehirdetés, egy csodás gyógyulás révén jobbá lett az életed. Talán kérted Istent, talán mások könyörögtek érted, és valami, ami mélyen elszomorította, megbénította az életed, megszűnt. Átélted Isten ereje valóságát, és ez örömöt okozott. Lelkesedtél, vágyódtál, másoknak beszéltél róla. Ám egyszer csak üresnek érzed magad, mert elmaradnak az élmények,
elmúlik az eufória, kipukkan a vallásos lufi. Viszont újra előjönnek a régi kísértések, ismét dörömbölnek a szíveden a korábbi vágyak, megint rád törnek a már elfelejtettnek hitt félelmek. Visszajöttek a démonok. És ez rosszabb, mint korábban, mert illúziónak, önámításnak véled a korábbi valóságos Isten tapasztalataidat, és úgy érzed, ezt az egész keresztyénesdit nem neked találták ki. Hogyan is, milyen fájdalmasan szépen írja le ezt a lelki állapotot József Attila? „Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Én is így próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén. Ezüstös fejszesuhanás játszik a nyárfa levelén. A semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szelíden s nézik, nézik a csillagok.”
Testvérek ez tipikusan az érzelmi keresztyének csapdája. Akik a pillanatnyi emocionális állapotuk alapján élik meg a hitüket. Ennek a „semmi ágán ülő”, reménytelen lelki állapotunknak a hátterében az áll, hogy üresen hagytuk a házat. Vagy úgy, hogy a nagy átélés után nem történt meg önmagunk tudatos átadása Krisztus uralmának, azzal, hogy nemcsak egy áldását kívánjuk, hanem egész lényünkkel be akarjuk Őt fogadni, vagy úgy, hogy bár ez utóbbi is megszületett bennünk, idővel mégis „kiürültünk”? Pont úgy, mint az emberi kapcsolatokban, mondjuk egy párkapcsolatban. Ideális esetben a házastársunk létét „magunkban hordozzuk”, hisz nap mint nap találkozunk, időt töltünk együtt, közös küzdelmekben és örömökben egymásnak adjuk magunkat. „Telve vagyunk” egymással. De ha ez a kapcsolat valamiért meghidegül, megromlik, megjelenik egy űr, egy vákuum, amely mást kezd el bevonzani oda. Ekkor válnak a párkapcsolatok sebezhetővé. Talán ez érzékelteti a Jézussal való viszonyunk kiürülését is. Ha nem gyakoroljuk, ha nem ápoljuk a közösséget Vele az imádság, a bibliaolvasás, a gyülekezetbe járás, a Neki való szolgálat által, ha nem töltekezünk fel az Ő erejével és az igazságával újra meg újra, rögtön ott lesz az űr, ami beszippantja a rosszat.
Meg kell értenünk végre testvérek, hogy nem elég, hogy ismerjük, mi az igazság, hogy tudjuk, hogyan kellene élni. Nem elég, mert az Istennel való életünk elsősorban nem ismeretünkön és nem is elszánásunkon nyugszik, hanem azon az élő, valóságos közösségen, amelyre Jézus váltott meg bennünket. Pál apostol jelképes nyelvezettel a következőképpen fogalmazza ezt meg: „vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Ef. 4,22-24.) Ha csak levetkőzött, lemeztelenített lelki állapotban vagyunk, védtelenek, sebezhetők, kiszolgáltatottak maradunk a hétszerte gonoszabb ellenséggel szemben. Hiába lesz „kisöpörve” és „felékesítve” a szíved, ez nem a szív belsejében történt meg, hanem csak kívül, külsőségekben. Ilyenkor az ember magára veszi „a kegyesség látszatát, de megtagadja annak erejét”. (2Tim. 3,5.) Isten óvjon meg ezért minket az ideológiai semlegesség, a vallási közömbösség és az ezzel együtt járó lelki üresség állapotától. Mert ez életveszélyes! Aki tartósan nem akar elköteleződni még Jézus közelében sem Jézus iránt, az előbb-utóbb megkötözötté válik akkor is, ha nem iszik, nem drogozik, s nem veri el a pénzét semmilyen szenvedély oltárán sem!
Az egykori ún. el nem kötelezett afrikai országok élére, - amelyek egyik politikai világtömbhöz sem csatlakoztak - különös módon előbb-utóbb diktátorok kerültek, akik tönkre tették a saját népüket. Ha a szívünknek, a házunknak, a házasságunknak nem lehet Jézus az Ura, majd lesz más. Vizsgáljuk hát meg magunkat testvérek, nem maradtunk-e eddig kívülállók Jézus Krisztus uralmán, még akkor is, ha tapasztaltuk érintését? Ha igen, mindez arra hív, hogy tudatosan engedjük át az életünk feletti uralmat a kezébe. Ha pedig kiürült volna Vele való kapcsolatunk, újuljunk meg az imádságban, igéjének olvasásában, a Neki való szolgálatban, és így gyakoroljuk magunkat egyénileg és közösségileg ebben a kapcsolatban. Ámen.