2017.11.12.

Ki az úr a házban?

Lekció: Lukács 11,14-23.

Textus: Lukács 11,24-26.

Svábhegy

Két rövid jézusi példázatot is hallottunk az imént kedves testvérek a felolvasott Igében, egy nagyobb történeti kon­textus részeként. A példázatok apropója Jézusnak egy csodás gyógyí­tása, melynek nyomán megszabadít egy né­mát, és az ebből ki­bontakozó vitabeszéd, amelynek során azzal vádolják meg őt, hogy Belzebubnak, az ördögök feje­del­mének segítségével űzi ki az ördögöket a megszállott emberekből. Az egyik példázat, - amelyben Jézus logikai ú­ton, a józan észre apellálva beszél, - arról szól, hogy egy erős fegyverest, aki biztonságban tudja a házában lévő em­be­ri és anyagi értékeket, egy nála is erősebb, másik fegyveres legyőz, a vagyonát pedig szétosztja. A másik példázatban ar­ról szólt Jézus, hogy az emberből kiűzött, tisztá­talan, ördögi lélek nem tétlenkedik, hanem mindent elkövet, hogy vissza­szerezze azt, aki az övé volt, ezért sokszoros erő­vel tér vissza, s ha az a lélek, az az emberi szív üresen áll, ak­kor könnyű dolga van.

Ha egyetlen tételszerű mondatban kellene summáznom a mai igehirdetés témáját, akkor az a következő kérdő mon­dat lenne: ki az úr a házban? A tisztátalan lélek, az ördög? Az erős fegyveres? Vagy a még erősebb fegyveres, a sza­badító Jézus? Netán senki sincs a házban? Gazdátlan, üresen áll? Kié az em­ber szíve? Ki az úr a házban?

Tegnapi ifjúsági csendesnapunkon, ahol a szenvedélybe­tegségekről beszélgettünk, ez a második példázat volt a nyitó áhítatunk igéje. Hiszen akár az alkoholizmus, akár a kábító­szer függőség, akár a játékszenvedélyek hátterében igen gyak­ran egy nagyfokú érzelmi-lelki-kapcsolati-szellemi üresség, si­várság, nihilizmus húzódik meg. Egy olyan ál­la­pot, amely vá­kuumként szippantja be, vonzza magához a pusztító pótcselek­véseket, a káros életstratégiákat, az ör­dö­gi erőket. De ma déle­lőtt az igének elsősorban nem erről az aspektusáról szeretnék szólni hozzátok, hanem annak a köz­tes versnek az üzenetéről, amely a két példázatot összeköti, s amely így szól: „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.”

Jézus ugyanis - a mi érdekünkben - olykor hallatlanul kiélezte tanításának a mondanivalóját. Itt konkrétan azt, hogy nem lehet vele kapcsolatban huzamosabb időn át semleges ál­láspontot képviselni. Vagy-vagy. Vagy vele, vagy el­lene. Jézus közelében nem lehet tartósan neutrális állapotban az ember. A­ki nem köteleződik el mellette szívvel-lé­lek­kel, az idővel óha­tatlanul az ellenségévé válik. Lehet, hogy ez nagyon radikáli­san, nagyon keményen hangzik, de en­nek az igének ez az üze­nete testvérek: vagy a megkötözöttség, vagy az elköteleződés igaz ránk! Nincs harmadik le­he­tőség, hiszen az üresen maradt házba hétszeres erővel tér vissza a tisztátalan lélek. Ki az úr a mi házunkban, a te há­zad­ban, az én szívemben? Azért is idő­szerű ezt a kérdést feltenni most magunknak, mert mai isten­tiszteletünkön fog­nak bemutatkozni azok a presbiterjelöltek, akik közül a jövő vasárnap megválasztjuk az új presbitérium tagjait. Ők, az­zal hogy vállalták a jelöltséget, kinyilvánították elkötelezettségüket gyülekezetünk iránt. Reménység szerint ez az el­kötelezettségük nemcsak az egyháznak, hanem mindenek felett a ház, az Egyház Urának, Jézus Krisztusnak is szól. Mert vagy megkötözött az ember, vágyai, szokásai, indulatai, szen­vedélyei révén, akkor is ha egészen szabadnak hi­szi, érzi ma­gát, vagy elkötelezett Jézus személye és ügye iránt, ami akkor is a legnagyobb szabadság neki, ha időben, erő­ben, anyagiak­ban áldozatot követel tőle. Lehet, hogy a fizika tudománya szerint létezik, lehet, hogy a világ­e­gye­tem­ben van, ezt nem tu­dom, de a keresztyénségben légüres tér nincs. Ahol Jézus, és általa Isten országának hatalma meg­jelenik, ott nincs semle­gesség. Miért?

1./ Először is a látottak alapján. Hiszen azt látta a so­kaság, hogy Jézus megnyitja egy néma száját, sza­ba­du­lást ad­va neki egy olyan démoni erőtől, ami uralmában tartotta. Az emberek a történeten kívül szeretnének maradni, de az elegáns kívülállás lehetősége nem adatik meg. Tudniillik tény, hogy az ember néma volt - és most meg beszél. Itt nincs kívülállás, itt állást kell foglalni. A némák nem szoktak megszólalni, tehát Jézusban valami hatalmas erő van je­len, valami hatalmas erő nyilvánult meg. De vajon mi? Ellenzői megpróbálják magukat Jézustól eltávolítani, s ezért tá­madni kezdik: „Belzebubbal, az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket.” Az erő, a hatalom jelenléte nem tagad­ha­tó, de hogy milyen erő ez, arról még le­het vitát nyitni. Kétségbeejtő helyzetben vannak Jézus ellenfe­lei, mert ha el­is­mernék, hogy Jézus valóban Isten hatalmával munkálkodik, akkor nincs más lehetőség, mint elismerni Isten uralmát Jé­zusban. Isten uralmának, országának ez a közelsége azonban teljesen felforgatná az ő vallási pozícióikat, hatalmu­kat, személyes életüket. Akkor meg kéne térniük, akkor Jézust kellene isteníteniük, akkor egész addigi életüket újra kel­lene gondolniuk. Viszont, ha sikerül Jézust eredményesen megvá­dolni fekete mágiával, boszorkánysággal, akkor nem­csak ez az eset oldódik meg, hanem Jézust is teljesen ellehetetlenítik - és mi lehet ennél jobb?

Álljunk meg itt kicsit, és vessünk egy pillantást testvé­rek arra, hogyan is működünk mindannyian! Amikor va­la­mi számunkra új erő, új hatalom egészen közel kerül hozzánk, ak­kor azonnal megijedünk: mert ez változásra hív, ez ki­hívást je­lent ahhoz képest, ahogy eddig gondolkodtam, ahogy eddig él­tem. Jézus jelenléte, Isten valósága mindig ez­zel jár. Akkor is, ha már az övének valljuk magunkat - hiszen még annyi min­den van, amiben Ő hív, formálni akar. Szó­val menekülni kez­dünk, és ennek egyik formája a támadás, amit itt látunk. De ne csapjuk be magunkat! „Sem­le­ges­ségünk” megőrzése érdeké­ben udvariasabban is menekülhetünk, nemcsak úgy, hogy az Ő nyilvánvaló erejét ör­dö­gi erőnek tituláljuk. Például úgy, hogy az esetet elszigeteltnek nevezzük. Igen, van ilyen, hogy valaki meggyógyul a né­maságból, de én nem vagyok néma, nekem semmi közöm ehhez. Igen, van olyan, hogy emberek megsza­badulnak szen­vedélyek rabságából, vagy ahogy tegnap hallot­tuk a fiatalokkal, lejönnek a szerről, de én nem vagyok sem al­ko­ho­lista, sem narkós, ez engem nem érint. Ilyenkor tudatosan nem beszélünk arról, hogy az érzelmi-lelki-kapcsolati-szel­lemi rabságoknak egészen konszolidált, egészen kifinomult, civili­zált formái is vannak.

Amikor tehát Jézus hívása, Jézus uralma kihívást intéz hozzánk - akár már keresztyének vagyunk, és életünk

egy terü­letén szembesít, akár az a kihívás tétje, hogy elfogadjuk-e Őt - akkor azonnal bekapcsol bennünk korunk sem­le­gesnek mon­dott ideológiája: igen, az is egy lehetőség, igen, lehet, hogy valakinek az működik, de én ezt nem így gon­dolom. Látjuk, hogy Jézus igazságát hogyan érvénytelenítjük, erőtlenítjük el egy olyan igazsággal, egy olyan dog­má­val, ami korunk dog­mája? Ugyanezt teszik Jézus ellenfelei - csak saját koruk mód­szereivel. A lényeg, hogy Jézust, az igényét, a hívását távol tartsák maguktól. Amit láttak, negligálni próbálják azzal, amit Jézusról kitalálnak. Amit lá­tunk, hogy Krisztus ereje jelen van, hat, kiárad a mai világban is, a mai Magyarországon is, és a mi gyülekezetünkben is, azt igyekszünk kilúgozni, felhígítani, ör­döginek titulálni, csak nehogy állást kelljen foglalnunk mellet­te! De hiába, mert nincs semlegesség, nincs kívülállás, mutat rá Jézus

2./ másodszor: a belátás alapján. Az első példázattal ugyanis, ahogy már mondtam, a józan észre apellál. El­len­felei azt állítják, hogy az ördög erejével űzi ki a démonokat. Ezzel azt mondják, hogy ez olyan, mintha egy király a sa­ját katonái­val veretné szét a saját hadseregét! Ennek nincs semmi értel­me, ilyet ép eszű uralkodó nem tesz. Leg­fel­jebb az, aki tudat­hasadásos, elmeháborodott. „Minden ország, amely megha­sonlik önmagával, elpusztul… Ha a Sátán is meghasonlik ön­magával, miképpen maradhat fenn az országa?” Hogyan adna Jézusnak a Sátán hatalmat arra, hogy az ő házát, uralmát, dé­monai befolyását rombolja? Viszont, ha egy erős fegyveres őr­zi a zsákmányát - mint ezt a né­mát, és mindenkit, akit Isten fe­lé némaságban tart, bezárva saját magába és hazug ideológiák­ba - szóval ha bezárta a bör­tönbe, akkor egyetlen magyarázata van annak, ha az illető mégis kiszabadul. Az, hogy valaki még erősebb és ha­tal­ma­sabb jön, aki szembe megy az erős fegyve­ressel, lefegyverzi, és szabadon bocsátja mindazokat, akiket addig ha­tal­má­ban tartott. És mivel ez harc, háború Isten ural­ma és a gonosz uralma között, az életet adó és a halált munká­ló kö­zött, nincs semlegesség. Nincs légüres, neutrális tér. Ezt mindenki beláthatja, aki egy kicsit is képes a racionális gon­dol­kodásra.

Testvérek minden ideológia, izmus, eszme, amely Jézus győzelmét a gonosz hatalma felett megpróbálja akár el­bagatel­lizálni, akár ördöginek titulálni, akár feloldani valami általános humanista jótékonykodásban, nem más, mint a Jézus felismert hatalma, ereje elől menekülő ember szánalmas és kétségbeejtő kísérlete arra nézve, hogy ne kelljen meg­térnie, megváltoznia, újjászületnie. Ne haragudjatok, de ezt olyan fontos mondatnak érzem, hogy megismétlem: min­den ideológia, izmus, eszme, amely Jézus győzelmét a gonosz hatalma felett megpróbálja a­kár elbagatellizálni, akár ördöginek titulálni, akár feloldani va­lami általános humanista jótékonykodásban, nem más, mint a Jézus felismert ha­talma, ereje elől menekülő ember szánalmas és kétségbeejtő kísérlete arra nézve, hogy ne kelljen megtér­nie, meg­vál­toznia, újjászületnie. Ezért Jézus értünk szól, kiált: „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az té­kozol.” – Lehet persze, hogy mindez azért fenyegető valaki­nek, mert azt kérdezi: hogyan győzi le a még erősebb fegy­ve­res az erős fegyverest? Hogyan szabadítja meg az imádság, a bizonyságtétel, az evangélium hirdetés sza­bad­sá­gát, az életet azoknak, akiket a Sátán némaságban tart? Mi fog történni ve­lem, ha kiszolgáltatom magam neki?

Mindenkit megnyugtathatok, nem agresszióval, nem erő­szakkal, nem fizikai fegyverekkel. Minket sem akar bir­tok­ba venni akartunk ellenére, beleegyezésünk nélkül, manipulatív módon. Jézus egészen meglepő, nem várt, le­nyű­gö­ző módon szerezte meg ezt a győzelmet, szabadságot nekünk. Keresztfán való halálában, minden emberi és démoni gyű­löletnek önma­gát kitéve. Letette az életét… és senki sem gondolta, hogy eb­ből diadal lesz. Ki gondolta volna, hogy Jézus halálában nem­csak annyi történik, hogy a vallási vezetők megszabadulnak attól, aki kihívást jelent nekik? Ki hitte volna, ki látta előre - az Atyán és a Fiún kívül - hogy ahol az emberek Isten elleni lázadása csúcsra jár, ott Is­ten felfoghatatlan kegyelme és sze­retete megváltást szerez éppen nekik, éppen nekünk? Ki hitte volna, hogy Jézus ha­lá­la engesztelő áldozat a bűneinkért? És ki képzelte volna, hogy mindez nem Isten országa végső ku­darcát jelenti, ha­nem épp az Ő győzelmét és az erős fegyveres végső bukását? Ha lehetett volna semleges álláspontot képvi­selni ebben a küzdelemben, Jézusnak nem kellett volna meg­halnia, az ördögnek meg nem kellett volna végső vereséget szen­ved­nie. Nincs tehát kívülállás, semlegesség ezért sem.

3./ S végül a jövőbe látás által is rámutat erre az igaz­ságra Jézus. Hiszen a második példázatban egy igen erő­teljes figyelmeztetést, intést fogalmaz meg mindazok számára, akik mellé állnak vagy álltak a küzdelemben. „A­mi­kor a tisztátalan lélek kimegy az emberből...” (Lukács 11,24-26.)

Szeretném hangsúlyozni testvérek, hogy ez egy figyel­meztetés, óvás, intés, és nem a tisztátalan erőktől való sza­ba­dulás magától értetődő következménye. Viszont nagyon erő­sen felhívja a figyelmet arra, amikor valaki - akár egy közös­ség, mondjuk egy reform, akár egy egyén, mondjuk egy lelki tréning, egy spirituális élmény nyomán próbál ne­utrális, kívül­álló maradni, abban bízva, hogy létezik semleges tér. Mert mit is mond Jézus példázata? A ház ki­csi­no­sí­tott, kisöpört, feléke­sített, de - a párhuzamos helyen Máté evangélista ki is mondja - gazdátlan, üres. Mivel üres - kös­sük össze a két példázatot - mivel nincs ott az erősebb fegyveres, mivel nincs gazdája a háznak, a démoni erők szá­mára szabad az út a visszatérésre. Milyen furcsa, hogy senki sem akadályozza meg ezt a vissza­térést a magánál még gonoszabb erőkkel együtt - hogy lehet ez? Üresen áll a ház? Ki az úr a házban? Hát nem az ember? Nem én va­gyok az életem ura?

Önmagunkra vonatkoztatva ez arra hívja fel a figyel­münket, hogy az evangélium ereje, a Jézus hatása révén be­kö­vetkezett érzelmi-lelki érintettség nem elég. Lehet, hogy egy katartikus istenélmény, egy megszólító erejű ige­hir­de­tés, egy csodás gyógyulás révén jobbá lett az életed. Talán kérted Is­tent, talán mások könyörögtek érted, és valami, ami mélyen el­szomorította, megbénította az életed, megszűnt. Átélted Isten ereje valóságát, és ez örömöt okozott. Lel­ke­sedtél, vágyódtál, másoknak beszéltél róla. Ám egyszer csak üresnek érzed ma­gad, mert elmaradnak az élmények,

el­múlik az eufória, kipuk­kan a vallásos lufi. Viszont újra előjönnek a régi kísértések, is­mét dörömbölnek a szíveden a ko­rábbi vágyak, megint rád tör­nek a már elfelejtettnek hitt félelmek. Visszajöttek a démonok. És ez rosszabb, mint ko­rábban, mert illúziónak, önámításnak véled a korábbi valóságos Isten tapasztalataidat, és úgy érzed, ezt az egész ke­resz­tyénesdit nem neked találták ki. Hogyan is, milyen fájdalmasan szépen írja le ezt a lelki állapotot József Attila? „Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Én is így pró­bálok csalás nélkül szétnézni könnyedén. Ezüstös fej­szesuhanás játszik a nyárfa levelén. A semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szelíden s nézik, né­zik a csillagok.”

Testvérek ez tipikusan az érzelmi keresztyének csapdája. Akik a pillanatnyi emocionális állapotuk alapján élik meg a hi­tüket. Ennek a „semmi ágán ülő”, reménytelen lelki állapo­tunknak a hátterében az áll, hogy üresen hagytuk a há­zat. Vagy úgy, hogy a nagy átélés után nem történt meg önmagunk tuda­tos átadása Krisztus uralmának, azzal, hogy nem­csak egy áldá­sát kívánjuk, hanem egész lényünkkel be akarjuk Őt fogadni, vagy úgy, hogy bár ez utóbbi is meg­szü­letett bennünk, idővel mégis „kiürültünk”? Pont úgy, mint az emberi kapcsolatokban, mondjuk egy párkapcso­lat­ban. Ideális esetben a házastársunk létét „magunkban hordozzuk”, hisz nap mint nap találkozunk, időt töltünk együtt, kö­zös küzdelmekben és örömökben egy­másnak adjuk magunkat. „Telve vagyunk” egymással. De ha ez a kapcsolat va­lamiért meghidegül, megromlik, megjelenik egy űr, egy vákuum, amely mást kezd el bevonzani oda. Ekkor válnak a párkapcsolatok sebezhetővé. Talán ez érzékelteti a Jé­zussal való viszonyunk kiürülését is. Ha nem gyakoroljuk, ha nem ápoljuk a közösséget Vele az imádság, a bibliaolvasás, a gyülekezetbe járás, a Neki való szolgálat által, ha nem töl­teke­zünk fel az Ő erejével és az igazságával újra meg újra, rögtön ott lesz az űr, ami beszippantja a rosszat.

Meg kell értenünk végre testvérek, hogy nem elég, hogy ismerjük, mi az igazság, hogy tudjuk, hogyan kellene él­ni. Nem elég, mert az Istennel való életünk elsősorban nem isme­retünkön és nem is elszánásunkon nyugszik, hanem a­zon az é­lő, valóságos közösségen, amelyre Jézus váltott meg bennün­ket. Pál apostol jelképes nyelvezettel a követ­ke­ző­képpen fo­galmazza ezt meg: „vessétek le a régi élet szerint való óem­bert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt meg­romlott; újul­jatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igaz­ságban és szentségben teremtetett.” (Ef. 4,22-24.) Ha csak levetkőzött, lemezte­lenített lelki állapotban va­gyunk, véd­telenek, sebezhetők, ki­szolgáltatottak maradunk a hétszerte gonoszabb ellenséggel szemben. Hiába lesz „ki­sö­pör­ve” és „felékesítve” a szíved, ez nem a szív belsejében történt meg, hanem csak kívül, külsősé­gekben. Ilyen­kor az em­ber magára veszi „a kegyesség látsza­tát, de megtagadja annak erejét”. (2Tim. 3,5.) Isten óvjon meg ezért min­ket az ide­ológiai semlegesség, a vallási közömbösség és az ezzel együtt járó lelki üresség állapotától. Mert ez é­let­ve­szélyes! A­ki tartósan nem akar elköteleződni még Jézus köze­lében sem Jézus iránt, az előbb-utóbb megkötözötté vá­lik ak­kor is, ha nem iszik, nem drogozik, s nem veri el a pénzét sem­milyen szenvedély oltárán sem!

Az egykori ún. el nem kötelezett afrikai országok élére, - amelyek egyik politikai világtömbhöz sem csat­la­koz­tak - kü­lönös módon előbb-utóbb diktátorok kerültek, akik tönkre tet­ték a saját népüket. Ha a szívünknek, a há­zunk­nak, a házassá­gunknak nem lehet Jézus az Ura, majd lesz más. Vizsgáljuk hát meg magunkat testvérek, nem ma­rad­tunk-e eddig kívülál­lók Jézus Krisztus uralmán, még akkor is, ha tapasztaltuk érin­tését? Ha igen, mindez arra hív, hogy tudatosan engedjük át az életünk feletti uralmat a kezébe. Ha pedig kiürült volna Vele való kapcsolatunk, újul­junk meg az imádságban, igéjének ol­vasásában, a Neki való szolgálatban, és így gyakoroljuk ma­gunkat egyénileg és kö­zösségileg ebben a kapcsolatban. Ámen.