2017.11.05.
Hol van Jézus?– Családi, kereső
Textus: Lk 2,41,-52
Igehirdető: Korpos Orsolya

Nemrég jártam egy nagyáruházban, és vásárlás közben hallottam, ahogy bemondják a hangosbemondóba, hogy Kis Pistike az ügyfélszolgálatnál várja a szüleit. Miért lehetett ez? A gyerekeket ott szokták hagyni a szülők? Pistikét érdekelte, hogyan működik az áruházban az ügyfélszolgálat? Miért nem volt a szüleivel? Mert elveszett. Majdnem minden gyerekkel előfordul ez legalább egyszer. Veletek is? Én egyszer egy piacon vesztem el, nem figyeltem a szüleimre, megálltam egy asztalnál, ami nagyon érdekes volt. A szüleim továbbmentek. Édesanyám helyett egy másik néni állt már mellettem, akinek anélkül, hogy felnéztem volna, megfogtam a kezét. Csak akkor vettem észre, hogy valami nincs rendben. Felnéztem, egyszerre nagyon megijedtem, hogy hol vannak a szüleim, és el is szégyelltem magam.

Jézussal is valami hasonló történt, amikor 12 éves volt. Lemaradt a szüleitől, csak ő nem azért, mert nem figyelt, inkább fordítva, a szülei nem figyeltek rá. Egy ünnepre mentek Jeruzsálembe, a templomba, páska ünnepére. Ez minden hívő izraelita számára nagyon fontos volt. Évközben az imaházban és otthon imádkoztak, énekeltek, de a templomba évente általában csak egyszer tudtak felmenni, mert az az egy templom volt az országban, és sokat kellett utazni, hogy odaérjenek. De azt olvastuk, hogy Jézus szüleinek ez volt a szokása. Bármilyen messze is volt a templom, a nagy közös ünnepre minden évben felmentek.

Erről gondolhatnánk rögtön, hogy hát, igen, vallásosak voltak, de hívők nem. Szokásból jártak a templomba, és ez azért nem olyan jó. De azért ne ítéljünk elhamarkodottan, mert egy szokás az életünkben sok minden nyomán alakulhat ki. A szokásaink lehetnek jók és rosszak, károsak és hasznosak, üresek vagy élettel teltek. A vallásos szokásokra is igaz ez. Ma divatos nézet, hogy a felnőttek nem erőltetik rá, nem vezetik be gyermekeiket vallásos szokásaikba, mondván, majd ha lesz saját, élő hite, akkor kialakítja a maga szokásait.

Persze ez sokszor önfelmentés is a szülők részéről. Mert ha az ő hitük élő, akkor akarva, akaratlanul kialakulnak olyan szokásaik, amelyeket a családban a gyermekek is látni fognak, együtt élnek vele. És ez nem tilos vagy káros, sőt. Az élő hitből fakadó szokásokat jó megosztani a gyerekekkel, és nem lehet ezt elég korán elkezdeni. Áldásos, ha otthon szokás az imádság, az énekszó, a bibliaolvasás. Ha a családban mindenki azt látja, hogy a hívő ember állandó kapcsolatban van, és akar lenni Istennel. Tőle nyeri a békességet, az erőt, a szeretetet.

Jó az Istenbe vetett élő hit szokásait gyakorolni, mert sok örömöt és sok áldást ad. És a család más, jó programjaiból se maradnak ki a gyerekek. Ha valakinek megünneplitek a születésnapját, akkor ott szoktatok lenni? Nem mondják azt a szüleitek, hogy maradj ki belőle, majd felnőttként eldöntöd, akarsz-e születésnapot ünnepelni, ugye? Ha más élettel teli szokásainkba természetesen bevonjuk a gyermekeket, hitünk szokásaiba miért ne. Nem lehet túl korán kitenni egy gyermeket Isten szeretete hatásának.

Jézus korában a fiúknak 13 éves koruktól volt kötelező évente legalább egyszer ugyanúgy, ahogy a szüleiknek, felmenni a templomba. De Jézus már 12 évesen ott van. A szülei nem várták meg, hogy elérje a kötelező kort, korábban beavatták ebbe a szokásba. Velük tartott. Sőt, biztos, hogy még korábban kivette a részét a készülődés izgalmából. Egy ilyen útra nem egyik pillanatról a másikra készültek el az emberek, háromnapi járóföld oda-vissza, az ünnep Isten házában. Fontos esemény. Mi hogyan szoktunk készülni a fontos eseményekre? És hogyan készülünk arra, hogy eljövünk a templomba? Készülünk rá egyáltalán? Esemény ez számunkra? Átérezzük minden alkalommal, hogy ilyenkor Isten minden egyes alkalommal készít valamit nekünk? Hogy minden egyes alkalommal formálni akar, igéje vár minket?

Ha tudjuk, hogy a nagymama süteményt sütött, akkor el szoktunk menni érte, mert tudjuk, hogy nekünk készült, és vár minket. Ha nem sikerül elmenni, akkor rosszul érezzük magunkat miatta, sajnáljuk, hogy lemaradtunk valami jóról. Számít nekünk ennyit az, hogy az Isten is minden alkalommal ajándékot készít, amit szeretne odaadni, érezzük a hiányát, ha nem tudjuk átvenni? Hisszük, hogy Isten mindannyiunkra személyesen, egyenként gondol, vagy inkább úgy vagyunk vele, a sok ember között fel sem tűnik, ha egy-két-három vasárnapot kihagyunk? Az embereknek talán nem tűnik fel, de Istennek biztosan, aki minden találkozásra készül.

Onnan indultunk, hogy a gyerekek el szoktak veszni, de olyat azért ritkán hallunk, hogy valaki a templomban vesszen el. Veletek fordult már elő ilyen, pláne, hogy 3 napra ott, a templomban hagytak a szüleitek? Akkor Jézussal ez hogyan fordulhatott elő? Egyik oka az volt, hogy amikor az ünneplők hazaindultak, sokan, rokonok, ismerősök mentek együtt, és az asszonyok a kisebb gyerekekkel általában már előbb elindultak, mert lassabban haladtak. A férfiak és nagyobb fiúk, később, gyorsabban mentek utánuk, és este, amikor letáboroztak, akkor találkoztak egymással. Ezért fordulhatott elő az, hogy Mária azt gondolta, Jézus már nem kisgyerek, biztos Józseffel és a férfiakkal van. József pedig azt, hogy Máriával és az asszonyokkal. Csak este derült ki, hogy Jézust lemaradt.

És amikor visszamentek Jeruzsálembe, akkor hosszas keresés után a templomban találták meg. Ez is szimbolikus valahol, hogy Jézust otthagyták a templomban. Elő szokott fordulni velünk is. Időnként gondolatban be is zárjuk őt a templomba. Jobb, ha nem jön velünk haza, a hétköznapokon nincs jelen. Szándékosan vagy véletlenül, de mi is sokszor a templomban felejtjük Jézust. Pedig milyen más vele együtt jönni, és vele együtt hazamenni.

Mária és József Jézust egy különleges helyen találta meg. A templom nagyon nagy volt, több udvarral és kisebb épülettel. És volt egy olyan hely, ahol az írástudók összeültek, akik ismerték a bibliát, és az emberek – mivel akkor maguk még nem tudták olvasni – kérdezhettek tőlük bármiről, hogy mit mond arról az Isten. Jézus a templomban itt szeretett lenni a legjobban, és lehetett is, mert már 6 éves kortól szabad volt kérdezni. Jézus ott szeretett lenni, ahol arról volt szó, mit tanít az Isten, mi az ő akarata.

Az írástudók gyakran egy-egy kérdésre nem direkt válaszoltak, hanem visszakérdeztek. Így lehetett, hogy Jézus is szóhoz jutott, és mindenki csodálkozott válaszain. Nem sokat tudunk a gyerekkoráról, de az itt kiderül, hogy már ekkor is az volt számára a legfontosabb, mi Isten akarata. És ez igaz azokra is, akik Jézussal járnak. A legfontosabb számukra, hogy mit, mire tanít Isten, ezért szeretnek sok időt az igéjével eltölteni.

Amikor Mária és József megtalálta Jézust, Mária kicsit megdorgálta, szelíden számon kérte, már nem volt olyan kicsi gyerek. Hogy tehetted ezt velünk? Apád és én már mindenhol kerestünk. Jézus erre nagyon finoman, röviden válaszol, de amit mond, az mégis nagyon sok. Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem? Az új fordítás azt mondja, Atyám házában, de szó szerint az szerepel itt, abban kell lennem, ami az én Atyámé. Jézus ebben a rövid fejezetben szelíden helyreigazítja édesanyját. József csak a nevelőapja, Isten az ő igazi Atyja, ezt Máriánál senki sem tudhatja jobban. Jézus tulajdonképpen először mondja itt ki magáról, hogy ő Isten Fia, és neki abban kell lennie és maradni, ami az Istené. Az ő akaratában.

Gondolhatnánk, ha nem állna itt előttünk a történet befejezése, hogy akkor Jézus ezzel a templomban maradt, hiszen ott lehet Isten dolgaiban lenni, azzal foglalatoskodni. De nem, hazament a szüleivel, és gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtti kedvességben. Azért, mert ő közben is abban maradt, ami az Istené, az ő akaratában. Ő nem hagyta Istent a templomban, mint ahogy mi sokszor otthagyjuk Jézust, hanem élete minden napján vele, benne volt. Olyan jó lenne, ha mi is végig tudnánk járni ezt az utat, amit Jézus, gyerekek és felnőttek egyaránt. Ha ünnepi szívvel eljönnénk a templomba, ott megtalálnánk a legjobb foglalatosságot, megismerni Isten akaratát, szavát, arról beszélgetnénk, ha meg tudnánk mi is vallani, kicsoda számunkra Isten. Mert a Jézusba vetett hit által mi is elmondhatjuk, hogy Atyánk, aztán pedig Jézussal és vele együtt Istennel térnénk haza. Adja Isten, hogy így legyen. Ámen.