2017.05.25.    
 Jobb nektek, ha én elmegyek – Áldozócsütörtök
T: Jn 16,6-7.
Svábhegy

„Jobb nektek, ha én elmegyek” - kik beszélnek így? A­kiknek forró lett a talaj a lába alatt: pl. labdarúgó edző akinek kiesésre áll a csapata; - hűtlenné lett férj, édesapa, aki érzi, hogy miatta van annyi veszekedés odahaza; - bajkeverő diák, osztálytárs, aki másokat is veszélybe sodor a viselke­désével... > - Beatrice : Azok a boldog szép napok

 A legszebb pillanat, amikor búcsúzunk

 És a vonatra felszállsz

 Könnyes szemmel arra gondolok,

 Hogy nehogy lemaradjál

 Azok a boldog, szép napok, ég veled!

 Te nem tudod, milyen jó nélküled.

 Jönnek a boldog, szép napok, ég veled!

 Te nem tudod, milyen jó nélküled.

Itt: Jézus beszél így! Hogy értsük a szavait? Hiszen pont  az ellenkező hatást éri el vele: „Mivel ezeket mondom nek­tek, szomorúság tölti el a szíveteket.” A tanítványok okkal é­rezték úgy, hogy ha Jézus visszamegy a mennybe, ők egyedül maradnak itt a földön, kiszolgáltatva ellenségeiknek. Nos, Jé­zus Kr. éppen ezt a szomorúságukat orvosolja itt, amikor ezt mondja nekik: „Én az igazat mondom néktek: Jobb nektek, ha én elmegyek.”

 A tanítványok ugyanis a mennybemenetel napjához kö­zeledve egyre inkább úgy látták, hogy rossz nekik, ha Jézus elmegy. Jézus pedig itt arra hívja fel a figyelmüket, hogy higgyék el neki, mert Ő az igazat mondja most is, hogy jobb

nekik, ha Ő elmegy.

 Jobb-e az, hogy Ő elment? Jobb-e nekünk, mai, késői tanítványoknak is? És ha igen, miért? Mi az áldozócsütörtök­ben a jó, az ünnep, az öröm?

 K.T.! Ahogy próbáltam magam elé képzelni ezt a jele­netet, eszembe jutott egy régi emlékem. Édesapám egy időre külföldre ment dolgozni, ahol jó munkát és jövedelmet kínál­tak neki. A testvéreim kisebb gyermekek voltak még, s ami­kor ez kiderült, hogy a papa egy ideig nem lesz itthon, nagy bömbölés tört ki közöttük, még én is elszomorodtam. Akkor leguggolt hozzánk és elkezdte magyarázni: hányszor kértetek olyan ajándékokat, amilyeneket eddig nem volt pénzünk megvenni. Szeretnétek még ilyeneket? Hüppögve mondtuk: igen. Én most azért is megyek el dolgozni, mert ott sokkal több pénzt kapok és abból sok mindent tudunk venni a ma­mának is, meg nektek is, és hozok ilyen autót. Egy kicsit csökkent a sírás, a megnyugtató szavak valamelyest hatottak, mi azonban csak annyit értettünk, hogy édesapánk egy időre eltűnik.

 És a tanítványok is csak ennyit láttak, hogy a Mester eltűnt. Egy felhő eltakarta őt, mert a láthatatlan és a látható világ között éles határ van, s Jézus eltűnt a szemük elől. Hova ment? Itt van-e? Hogyan fog majd valóra válni: veletek va­gyok minden napon? - Hiszen ezt épp a búcsúzáskor mondta! Egyelőre csak annyit éltek át, hogy eltűnt. Nincs, nem látjuk. Miközben azt mondta: „jobb nektek, ha én elmegyek”. Ho­gyan kell ezt érteni, és mi lesz ennek a folytatása? Miért jobb, hogy Jézus elment? Heidelbergi Káténk három dolgot említ meg ezzel kapcsolatban, s én ma ennek nyomán szeretném el­mondani, hogy mi Jézus mennybemenetelének haszna a szá­munkra. > H.K. 49. K-F.

 1./ Azt mondja tehát a Káté, hogy azért öröm, hogy Jézus testi formában már nincs közöttünk, mert így az Atya jobbján szüntelenül képviseli a mi érdekeinket, esedezik értünk. A legnagyobb hatalomnál, annak a birtokában is és annak a közelében minket képvisel. Azt olvassuk az Igében, hogy nem szégyellt testvéreinek tekinteni minket, a benne hí­vőket. A testvérünk a mindenható Isten előtt intézi az ügyein­ket. Jó lenne ebbe belegondolnunk. Szüntelenül esedezik ér­tünk. Akkor mit izgulok bizonyos dolgok miatt? Akkor miért kell szoronganunk, aggodalmaskodnunk? Akkor miért kere­sünk sokszor nagy árat fizetve érte mindenféle összeköttetést, amikor a legnagyobb Úrnál van a testvérünk, és ott könyörög értünk?

 Jó lenne, ha engednénk, hogy ez leszivárogjon az értel­münkből a szívünkbe is, és betöltsön ennek az öröme, hogy van valaki, aki szüntelenül imádkozik értünk. Egyszer valaki­nek az édesanyját temettem, aki olyan keserűen mondta: amíg az anyám élt, tudtam, hogy valaki rendszeresen imádkozik ér­tem. Most már senki sem imádkozik értem. De igen! Ha sen­ki sem lenne a földön, az Isten szent Fia akkor is szüntelenül esedezik értünk. Ott, ahol az életünk dolgai eldőlnek, a min­ket legjobban szerető testvérünk képviseli az érdekeinket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja az ő barátaiért. És Ő az életét adta értünk.

 Elmondta egyszer valaki: kétségbeesett állapotban, igen gondterhelten ment az utcán, és a látóterébe benne volt, mintha valami akadály lenne előtte. Egy hosszú deszka volt keresztbe téve, és rá volt írva egy nagy táblára: vigyázz, a magasban dolgoznak! Elmosolyodott. Ezt felejtette el éppen,

hogy a magasban dolgoznak. Azt hitte, neki kell megtennie mindent önmagáért, csak éppen ezt felejtette el, hogy a test­vérem már mindent elintézett, s majd ki fog derülni. Még nem tudom most, de majd kiderül. Ez az egyik áldása: jobb nektek, ha elmegyek - mondja Jézus.

 2./ A másik áldása az, hogy Ő a mi fejünk - ahogy a Biblia mondja – a mennyben van, és mi, a benne hívők az Ő testének a tagjai vagyunk. Tehát, hogy mi is oda, a mennybe juthatunk. Az a tény, hogy a mi fejünk ott van a mennyben, arra utal, hogy az egész test is ott van a mennyben. Minden tagja még nem került oda, de ez a test nem esik szét. Ez egy összetartozó, organikus egység. Krisztus és a benne hívők kö­zössége valóság.

 Tehát úgy nézhetünk a jövőnkbe, hogy nekünk már foglalt helyünk van a mennyben. Aki Krisztussal valóban egy, aki Őbenne hisz, az bizonyos lehet abban, hogy elkészí­tett helye van a mennyben. S ezt megint nem mi találtuk ki, Jézus mondta. „Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek az én Atyám házában, és majd eljövök, s magamhoz veszlek tite­ket, és ti is ott lesztek, ahol én vagyok.” Ezt jelenti a hívő em­bernek a halál. Ezért gondol egészen másként arra, mint akik hit nélkül gondolnak rá, vagy nem is mernek rágondolni. E­gészen megváltoztatja az ember szemléletét, ha elhiszi Jézus­nak: jobb néktek, hogy én előre menjek, és ott helyet készít­sek nektek. > diákoknak szóló magyarázat: olyan ez, mint a­mikor nyakig benne állunk egy nem túl tiszta, örvénylő fo­lyóban > a testünk a vízben van, amely hideg, piszkos, veszé­lyes, de a fejünk a tiszta levegőn, a ragyogó napfényben, biz­tonságban… > földi élet > < mennyei élet… - alulról nem le­het fellátni, de érezzük, hogy felülről valaki irányít, véd...

 Ezzel a reménységgel várjuk őt vissza is. A mennybe­menetel történetének leírását így fejezi be Lukács: „Az a Jé­zus, akit láttatok felmenni a mennybe, eképpen jön majd el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.” (Ap.Csel 1,11.)

 3./ A harmadik, amit említ Jézus alapigénkben, hogy el­küldte, mintegy – viszont-zálogul, ahogy a Káté fogalmaz – az Ő Lelkét nekünk! Jézus így mondta: jobb nektek, ha én el­megyek, mert ha nem megyek el, nem jön el hozzátok a Párt­fogó. Ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok. Va­gyis: Ő testi jelenlétére nézve nincs többé az övéi között, de Lel­ke ál­tal ott marad velük, sőt - azt ol­vassuk a Bibliában - ott marad bennük. Aki Jézusban hitt, annak Ő ajándékozza az Ő Szent­lelkét, és így teszi bizo­nyossá a jelenlétéről. – Hon­nan lehet tudni ezt? Onnan, hogy megígérte: „ahol ketten vagy hárman összejönnek az én ne­vemben, ott vagyok közöt­tük.” Sokszor tapasztaljuk az Ő je­lenlétét, és annak jeleit, bi­zony­ságait.

 Elgondoltam: ha Jézus nem megy vissza a mennybe, ak­kor ma is csak egyidejűleg egy helyen lehetne. Tehát, ha va­la­ki találkozni, vagy beszélni akarna vele, akkor el kellene u­taz­nia a Jordán partjára. Vagy esetleg Ő utazná, mint utazó pré­dikátor a világot, de meg kell várni, hogy ellátogasson ide is, és az összes többi az alatt nem találkozhatna vele, csak ép­pen, ahol ott van. Ezért mondja: jobb néktek, ha én elmegyek, mert így egyidejűleg mindenkivel hallótávon be­lül vagyok.  Így mindenkinek az imádsága eljut hozzá, egyi­dejűleg min­de­nütt éreztetni tudja az Ő hatalmát, egyidejűleg az összes ben­ne hívők átélhetik az Ő jelenlétét. Nem sokkal jobb ez? Mér­hetetlenül jobb, mintha nem ment volna vissza, és most is csak egy helyen lehetne Őt megtalálni. – Vajon elhisszük-e mind­ezt?

 Mert kedves testvérek, a mennybemenetel ünnepe min­dig a hitünkre kérdez rá. Isten ma a hitünkből vizsgáztat min­ket nagy szeretettel.

 Hadd mondjak erre egy példát: bölcs szülők néha ne­héz helyzetnek is kiteszik a gyer­me­küket, vagy rászorítják va­lamire, hogy mondjuk egy hangszeren több órát gya­ko­rol­jon. Az neki gyötrelem egy ideig. Vagy a nyári szünidő jó ré­szét áldozza fel arra, hogy úgy, ahogy megtanul egy idegen nyel­vet. Akkor talán bos­szankodik, de évek múlva áldja a szü­lőt, hogy elrontotta a vakációját azzal, hogy tanulni kel­lett, mert így a többszörö­sét éri önmagának ezzel a tudo­mánnyal. Ő akkor azt élte át: ez rossz, de valaki tudta, hogy ez neked nagyon jó lesz egy­szer. Az a kérdés: hiszünk-e így a minket nagyon szerető Is­tenben: Ő mindig a javunkat akarja, és egyedül Ő tudja, mire van szükségünk?

        4./ És végül: Jézus mennybemenetlének negyedik ö­röm­híre az, hogy a menny­ország már most elkezdődhet szá­munk­ra! A Káté így írja: a Szentlélek „ereje által nem a földiekkel törődünk, hanem az odafelvalókkal, ahol Krisztus van, ülvén Istennek jobbján.” – Vigyázzunk azonban testvé­rek! Ez a mennyor­szág: nem e­gyen­lő azzal a földi paradi­csom­mal, amit a milliárdo­sok meg­próbálnak megteremteni ma­g­uknak, ez nem azonos a Bounty-val: az Éden-kert ízével, és a szekták ál­tal meg­raj­zolt giccses kis amerikai álommal sem, amelyben elegánsan öl­tözött höl­gyek és urak moso­lyog­nak a réten, sok szép és e­gész­sé­ges gyermekkel, és ahol a hát­tér­ben házi és vadállatok bé­késen játszadoznak egymással. A bib­liai értelemben vett menny még kevés­bé hasonlít ahhoz a rit­ka érzéshez, amit kü­lönösen bol­dog pillanataiban szokott mon­dani az ember: „a menny­ben ér­zem magam!” Ez nem a sze­relmesek álom­vi­lága, nem a költők fantáziájának vég­ter­mé­ke, hanem az a má­sik, ma még láthatatlan valóság, amit azon­ban már itt és most tény­legesen meg­tapasztalhat a hívő em­ber!

 Hogyan és mikor? Például akkor, amikor pokoli nehéz ter­hei vannak. Ahogy a költő mondja, roskadozva viszi a lel­két, mert nem talál megoldást a munkahelyi konfliktusaira, a cs­aládi problémáira, a szerelmi bánatára, s úgy érzi értelmet­len az élete, de mennyei reménysugarat kap egy beszélgetés, egy csendesség, netán egy zenedarab által Jézustól. Esetleg a fi­zikai terhei váltak mázsás súlyokká, a mindennapi szörnyű szürkeség, a napi hajsza vált pokolivá számára, de ki tudja, hon­nan, mennyei erőt kap a hordozásukhoz. De az is le­het, hogy po­kolian egyedül érzi magát, és mennyei társat kap Krisz­tusban, földi társakat pedig a keresztyén testvérekben. Ne­tán pokoli támadásoknak van kitéve a hite miatt, mégis o­lyan mennyei békességet nyer, amin ő csodálkozik a leg­job­ban, ami minden értel­met felülhalad! Aki Jézus Krisztussal kö­zösségben él, az már most a mennyország polgára, akkor is, ha ez az álla­pot csak a földi lét végén teljesedik ki a maga bol­dogságá­ban szá­munkra! Pál apostol így ír erről: „Amit szem nem látott, fül nem hal­lott, és em­ber szíve meg sem sej­tett, azt készítette el Isten az Őt szeretőknek.” (1. Kor. 2:9.) Nem úgy van tehát, hogy 60, 70, 80 esztendő, aztán jön az ö­rök­kévalóság a menny­ben, ha­nem a menny, a Krisztus­sal va­ló együttlét itt és most el­kez­dődhet a számunkra!

 Vidéki kis falvakban, vagy apró erdélyi falukban bi­zo­nyá­ra láttunk már ún. tiszta szobát. Ezt gazdagon fel­sze­re­lik, drá­ga bútorokkal rendezik be, itt mindig fehérre van­nak me­

szel­ve a falak, itt mindig rend van, s ezért ide szinte so­ha nem lép­nek be életük­ben a háziak. A másik szoba, ahol lak­nak eh­hez képest rendetlen, sötét, sokszor konyha is egy­ben, vi­szont itt élik az életüket! A tiszta szobába csak akkor megy be, ha már lábbal előrefelé viszik, ha meghal, ti. ott ra­va­ta­loz­zák fel! – Testvérek, sok hívő ember így gondolkodik a menny­ről is: hogy az csak az a tiszta szoba, ahová majd ha­lá­la után ke­rül, de nem abban él! Jézus Krisztus ma arra hív, hogy már most a mennyben, a Vele való közösségben él­jünk! – Lehet en­nek nem örülni? – „Felment a mennybe”, hogy mi is ré­sze­sed­jünk már itt a földön az ő mennyei vilá­gá­nak minden ál­dá­sá­ból. Ahogy az efézusi levélben olvas­suk: „Áldott a mi U­runk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki meg­áldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban.” (Efézus 1:3.)

Az esztergomi Keresztény Múzeum első kiállítótermé­ben egy csodálatos, 15. századból származó, közel ember nagy­ságú Krisztus-szobor található. A Megváltó fején egy csa­var helye látszik. Ennek hátterében az rejlik, hogy a litur­gia üdvösségtörténetet megjelenítő gyakorlatában nemcsak a karácsonyi eseményeket vagy a passiótörténetet játszották el, hanem más bibliai elbeszéléseket is. Nem nosztalgiázás volt ez, hanem az igehirdetés eszköze: megpróbálták a hit esemé­nyeit megragadhatóvá tenni. Mennybemenetel ünne­pén a fel­füg­gesztett Krisztus-szobrot felhúzták a kupolába. A gyüle­ke­zet közelében látható Krisztus felemeltetett. En­nek nyomát őr­zi ma is az említett alkotás.

 A mennybemenetel ünnepe a mi tekintetünket is felfe­lé irá­nyítja a láthatatlanokra, hogy utána annál tisztábban tud­junk tájékozódni itt, és jobban ismerjük meg önmagunkat is, és merjünk építeni a mi Urunkra. Elhisszük-e neki, mert ő az ig­azat mondja: Jobb nek­tek, ha én elmegyek, mert akkor el­jön hozzátok a Pártfogó? Ő megérti a szomorúságunkat is, de or­vosolja azt, ezzel az ígérettel. Boldog ember, aki mer bízni a ma is élő, uralkodó Krisztusban. Ámen.