2017.04.17. – Húsvét hétfő
Mit jelent?
Lekció: Jn 20,1-10
Textus: Mk 9,2-10
 

Az eseményt, amit Márk evangéliumából felolvastam úgy szoktuk emlegetni, mint Jézus megdicsőülését. A történet pedig tele van rejtéllyel, testvérek. A tanítványok, akik jelen voltak, maguk sem értettek mindent abból, ami történt, és mi, akik ma olvassuk, szintén csak próbálkozhatunk a megértéssel. Jézus már készül a jeruzsálemi keresztútra, amikor maga mellé veszi három tanítványát, Pétert, Jakabot és Jánost, felmegy velük egy hegyre, ahol a szemük láttára valami olyan történik, ami megmagyarázhatatlan számukra.

Jézus ruhája elváltozik, olyan ragyogó, tündöklő, szikrázó fehér lesz, amilyet emberi kéz nem alkothat. Ezután pedig megjelenik Mózes és Illés. A hegyen mondhatni találkozik egymással az ó és az új. Az Ószövetség alapvetői, Mózes, aki Isten törvényeit közvetítette a kiválasztott nép számára, és a talán legnagyobb próféta, Illés, aki próbálta újra Istenhez terelni a népet. Megjelennek azok, akikre Isten feladatot bízott, hogy a törvény és próféciák által a választott népet az Úrhoz térítsék. Azonban küldetésük, bármilyen odaadóan szolgálták is az Urat, mondhatjuk, hogy kudarccal végződött. Mert a törvény ítéletté vált az emberek fölött, a próféciák pedig nem jutottak elég mélyre a megkövéredett szívekbe, és nem hozták el a várt megtérést.

Éppen ezért van szükség az újra, az ártatlan bárány vére által köttetett új szövetségre. Ezért kell Jézusnak vállalnia a földi életet, és az előtte álló utat. És mielőtt küldetését beteljesítené, Jézus beszélget a régiekkel. Mert nem a régi ellenében jött Ő el, hanem éppen, ahogy ő maga mondja, annak betöltésére. A tanítványok ugyanakkor nem értik a helyzetet, reakciójuk egészen banális, ma azt mondanánk, leblokkoltak. Nem értik miért történik mindez.

De ez nem elég, mert Mózes és Illés után megjelenik maga az Isten. Felhő támad, ami beárnyékolja őket, és ami az Ószövetségben az isteni jelenlét jele. És hang hallatszik a felhőből, szól az Isten: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”. Újabb érthetetlen esemény. Önmagában, hogy az Úr jelen van és szól, már felfoghatatlan, de ráadásul Jézusról tesz bizonyságot. Kétséget kizáróan róla mondja azt, ez az én szeretett Fiam. De kinek szól a felszólítás, őt hallgassátok? A három tanítványnak, vagy Mózesnek és Illésnek? Hiszem, hogy mindannyiuknak. Nem csak a tanítványoknak, de Mózesnek és Illésnek is, hiszen Jézus hatalmasabb mindegyiküknél. És ez kettős üzenet a tanítványok számára. Őt hallgassátok, aki Úr mindenek felett, akire a régiek, atyáitok és prófétáitok is hallgatnak.

Tömören összefoglalva azt mondhatjuk, hogy minden, ami a hegyen történik összesűrítve azt az üzenetet hordozza a tanítványok számára, hogy Jézus nem más, mint Isten Fia, a megígért Messiás. Valamit megértenek ebből ők is, ha nem is tökéletesen. Micsoda örömhír ez, nincs több kétség. Maga az Isten jelentette ki Jézusról, hogy ki is Ő. Végre eljött az, akire az egész nép várt. Jézus azonban kéréssel fordul a tanítványaihoz. Ne beszéljenek erről senkinek, amíg Ő fel nem támad a halottak közül. A tanítványokban pedig megakad ez a mondat, és azon tanakodnak, mit is jelent feltámadni a halottak közül.

És éppen ezért hoztam ma ezt az igét elétek, mert ez a kérdés, mit is jelent feltámadni a halottak közül, gyakran bennünk is meg szokott akadni. Sőt, mondhatni, ez az, amin a legtöbben fennakadnak az összes keresztyén tanítás közül. Mert azt, hogy szeressétek egymást, hogy legyetek alázatosak, törekedjetek a békére, viszonylag könnyű elfogadni, végülis Buddha is tanított ilyeneket. És ezek erre a világra, erre a földi életre vonatkozó dolgok. Nade az, hogy a halálból van feltámadás. Azt már nem tudja befogadni az elménk. Hogyan, mikor, milyen formában, milyen testben, vagy csak lélekben, és mindenki vagy csak némelyek, és egyáltalán? Számtalan kíváncsiságból és kételyből fakadó kérdés vetődik fel bennünk ezzel kapcsolatban. És így voltak ezzel a tanítványok is. Mit jelent feltámadni a halottak közül?

Ma a feltámadás ünnepén a teljesség igénye nélkül, de mégis a legfontosabb részleteket kiemelve próbáljunk válaszolni erre a kérdésre a Szentírás segítségével. Elsőként beszéljünk a feltámadásról úgy, ahogy az legtöbbünknek elsőként eszükbe jut erről a szóról. Vagyis feltámadásról a földi élet végét jelentő halálból. Azt hinnénk, azok számára, akik Jézus kortársai voltak, egyértelmű volt, hogy mindenki feltámad, amikor eljön annak elrendelt ideje. De az igazság az, hogy ez közel sem volt így. Ha csak a szadduceusokra, akik nemcsak bizonytalanok voltak ezzel kapcsolatban, de egyenesen tagadták, hogy lenne feltámadás a halál után. Sokan mások pedig, ha volt is valami halvány reményük vagy fogalmuk erről, valójában nem tudtak mit kezdeni vele.

Úgy, ahogy a történetünkben a tanítványok sem. Jézus földi élete során támasztott fel halottakat, gondoljuk a naini ifjúra, vagy Jézus barátjára, Lázárra. Őket ugyan még nem az örök életre, hanem még egy időre, erre a földi életre támasztotta fel Jézus. De már ez is annyira elfogadhatatlan volt az írástudók, a farizeusok, a papok számára, hogy éppen Lázár feltámasztása után arra az elhatározásra jutnak, hogy Lázárt, aki egyértelmű bizonyítéka volt Jézus halál fölötti hatalmának, meg kell ölni, ahogy magát Jézust is.

Jézus azonban tanításaiban határozottan arról beszél, hogy eljön a nap, amikor mindenki, aki meghalt feltámad, némelyek az örök üdvösségre, mások az örök kárhozatra. Így olvassuk János evangéliumában: „Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek…”. Azt is elmondja, hogy a feltámadás utáni állapot különbözik ettől a földitől. Mert bár megmarad földi identitásunk, ahogy ő fogalmaz, olyanok leszünk, mint az angyalok a mennyben. Az sem kétséges, hogy testben és lélekben, vagyis az egész lényünk támad fel. Ez a testi lelki egység azonban más lesz, mint ez a földi, ahogy Pál fogalmaz: „Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test.” Tehát a Biblia tanítása szerint a feltámadás bár sok titkot rejt, azt tudjuk, hogy nem reinkarnáció, nem a lélek halhatatlansága, nem feloldódás a mindenségben, nem a halál utáni élet egyéb, nem testi formája.

Ugyanakkor a feltámadásról beszélnünk kell nem testi, hanem lelki értelemben is. Csakhogy ez a lelki feltámadás nem a testi halál után következhet be, hanem még itt, ebben a földi életben. Idézzük magunk elé a tékozló fiú példázatának azt a részét, amikor az atya fia visszatérésekor ezt mondja: „ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott”. Jézus ott is halálról és feltámadásról beszél, pedig a fiú nem halt meg. Vagyis itt egy másféle, nem testi halálról van szó. Hanem arról, hogy lelki értelemben mindannyian az Istentől elszakadva születünk, ami egyet jelen a halál állapotával. Aki azonban hit által megtér Istenhez, feltámad, életre kel.

És Jézus ezzel kapcsolatban felfoghatatlan ígéretet tett: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Bizony, bizony, mondom nektek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.”. Vagyis Jézus úgy tekint azokra, akik őt hallgatják, mint lelkileg halottakra. De aki ebben a halott állapotban meghallja, nemcsak hallja, meghallja az Ő szavát, az feltámad, átmegy a halálból az életbe, annak már itt és most örök élete van, és ítéletre sem megy.

Vagyis testvérek, aki Jézus szava által feltámad lélekben, vagyis elkezd újra Istenben élni, elkezdi érteni Őt, követni, vele szimbiózisban, elválaszthatatlan összeköttetésben élni, annak már itt és most megadatik az üdvösség. Nem tudom, mennyire vesszük ezt mi komolyan. Sokszor hallom magukat hívő keresztyénnek valló emberektől, hogy, hát nem tudjuk hova kerülünk majd, ezt nem lehet megmondani. Pedig Jézus ígérete egyértelmű, akinek benne új életet nyert, és ebben az új életben él, az üdvözül. Nem nagyképűségre akarok buzdítani testvérek, hogy megdicsőülten, glóriával a fejünk felett járjunk ebben a világban. De azt gondolom, igenis fontos annak a tudatában élnünk, hogy mi, akik Krisztusban hiszünk, mi vagyunk az üdvözültek serege, talán másként működnénk ebben a világban, ha ennek tudatában élnénk minden egyes nap.

Végül, de nem utolsó, hanem éppen első sorban a halottak közül való feltámadás kapcsán beszélnünk kell Jézus Krisztus feltámadásáról, ami az evangéliumok szerint valóságosan, a szó szoros értelmében véve történt meg. Jézus nagypénteken meghalt, és harmadnapon feltámadt. Nem tetszhalott volt. Feltámadása nem csak jelképesen, a tanítványok lelkében ment végbe, ahogy azt manapság liberális teológusok állítják. Jézus meghalt és feltámadt a halottak közül. És ezzel végérvényesen bebizonyította, hogy ő legyőzte a halál, és uralkodik felette.

Ebből a hitből fakad mindaz, amiről eddig beszéltünk. Ha ezt nem hisszük el, akkor fölösleges azon gondolkodnunk, milyen lesz a testi halálból való feltámadás, vagy mit jelent a lelki feltámadás. Hiszen Jézus halála és feltámadása az alapja a hitünknek, hogy hozzá hasonlóan mi is feltámadunk. És az, hogy ez által bennünket megváltott az örök haláltól adja a lehetőségét a lelki feltámadásnak és örök életnek már itt a földi életben. Enélkül minden csak szófecsérlés.

És Jézus éppen ezért kéri a tanítványait, hogy ne beszéljenek a hegyen történtekről addig, amíg Ő fel nem támad a halottak közül. Mert Jézus Messiási mivolta az ő értünk vállalt halálában és feltámadásában kulminálódik. Ha a tanítványok a hegyről lemenve mindenkinek elmondják, milyen kétséget kizáró jeleit látták annak, hogy Jézus a Messiás, akkor a kor összes messiásváradalmát rázúdították volna Jézusra, mint ahogy kicsiben meg is történt ez a Jeruzsálembe való bevonulásakor. Csakhogy Jézus nem kora elvárásainak akart megfelelni. Ő nem az a Messiás volt, akit elvártak, hanem az, akire szükség volt, a választott népnek és az egész világnak, és akire szükség van ma is. Aki képes helyreállítani az elsorvadt kapcsolatunkat Istennel.

Ebben a fordításban azt olvassuk, a tanítványok engedelmeskedtek a parancsnak, de az eredeti szöveghez szó szerint azt jelenti, belekapaszkodtak e szóba. Milyen szép kifejezés ez. Belekapaszkodni Jézus szavába, aki azt mondja, az Emberfia feltámad a halottak közül. Persze adja magát a kérdés, hogy a tanítványok valóban belekapaszkodtak-e Jézus szavaiba. Ahogy Jézus elfogatása után és halálakor viselkednek, inkább azt mutatja, ha akkor belekapaszkodtak is, valahol elveszítették ezt a kapaszkodót, mert nem értették meg, miről is szól tulajdonképpen. Ahogy ezt János meg is fogalmazza, „még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. A másik tanítvány, aki Péterrel a sírhoz fut, aki János volt, azt olvassuk, látott, látta az üres sírt, és hitt. Jézus azonban azt mondta Tamásnak: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

Boldogok, akik bár nem látnak, mégis bele tudnak kapaszkodni Jézus szavába, és hisznek. Számunkra a hitnek ez az útja adatott, ez járható. Nem véletlenül írja János, hogy „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” Azért íratott meg minden Jézusról, az ő evangéliumáról, hogy belekapaszkodjunk ezekbe a szavakba, higgyünk, és örök életünk legyen, már itt, ebben a földi életben, aztán kiteljesedve a halál után, a halottak közül feltámadott Emberfia által. Ámen.