2017.01.01.
Új szív
Lekció: Ef 3,8-20
Textus: Ez 36,24-27
Svábhegy

A szív a Bibliában nagyon sokszor kerül említésre, és sokkal többet jelent, mint egy szerv, ami vért pumpál a test különböző tagjaiba. A szív a bibliai értelmezésben az érzelmek, az értelem és az erkölcsi érzék középpontja. Változásai meghatároznak bennünket, mert mi is vele együtt változunk. Különböző helyeken azt olvassuk, hogy a szív felvidulhat, elszomorodhat, felháborodhat. Lehet bátor, gyáva, félénk, irigy vagy bizakodó. Előfordul, hogy megretten, elalél, megolvad, megtörik vagy megkeményedik.

Bármi is történik vele, az mind közvetlen hatással van ránk és arra, hogyan viselkedünk Istennel és embertársainkkal. Mert a szívből indul az áldozatkészség, a gyűlölet, a félelem, a kívánságok, a jó, a rossz, az álnokság, tévelygés, gonoszság, de a szeretet és könyörületesség is. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, a Szentírás értelmezésében a szív maga az ember.

A prófécia, amit felolvastam, egy olyan időben hangzott el, amikor az ember, pontosabban Isten választott népe fogságban volt. Ezékiel a Kr.e. 587-ben bekövetkezett babiloni fogság prófétája volt, aki próbálta a lelket tartani a deportálásban élő emberekben, ami embert próbáló feladat volt, hiszen látszólag minden reményük odaveszett. A nép nagy része fogságban, a maradék, az otthon maradtak nyomorban, romok között éltek. És mindez azért volt így, mert az történt a szívükkel, ami már oly sokszor az emberiség fennállása óta. Szívük megkeményedett, és elfordultak Istentől.

Kegyetlen, mondhatni, szívtelen társadalmi rendet hoztak létre, ahol a gazdagok gondolkodás nélkül zsákmányolták ki a szegényeket. Pogányok módjára bálványokat kezdtek el imádni, és emiatt vészesen megromlott az Istennel való kapcsolatuk. A hitbeli romlást erkölcsi romlás követte, mígnem bekövetkezett a katasztrófa, az elhurcoltatás.

A fogságban a nép lassan elkezdte belátni, hogy az életvitel, amit folytattak nem jó. Hogy Isten nélkül nem tudnak élni. Lassan elkezdték megérezni, tudni, hogy Isten nélkül nem lehet élni, és hogy szükségük lenne arra, hogy a szívüket megújítsák. Hogy kitöröljék belőle mindazt, ami miatt eltávolodtak az Istentől. De ugyanakkor azt is meg kellett tapasztalniuk, hogy önerőből képtelenek változtatni ezen a helyzeten. Tehetetlenek.

Ebben a kétségbeejtő, reményvesztett állapotban szólalnak meg a felolvasott mondatok: ²⁴Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre. ²⁵Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket. ²⁶Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. ²⁷Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.

Az Isten látva népét, látva az embert, mint már olyan sokszor, most is szánalomra indult. És úgy döntött, megszünteti a kiszolgáltatottságukat, és visszaviszi őket oda, ahol lenniük kell. Visszazökkenti őket a helyükre, a helyes kerékvágásba. De mielőtt fizikai értelemben vinné haza őket, a földjükre, amit Istentől kaptak, mielőtt szó szerint, fizikai értelemben visszatérhetnének oda, ahol lenniük kell, szükséges egy belső megújulás. A külső átalakulást egy belső kell, hogy megelőzze. Mielőtt a lábuk visszafordulna, a szívük kell, hogy visszaforduljon Istenhez.

Isten ugyanakkor látta azt is, hogy a nép, az ember önerőből nem tud megváltozni. Nem tudja szívét kicserélni. Javítgatni talán igen, de az csak ideig-óráig elegendő megoldás, nem végleges. Éppen ezért Ő maga vállalja, hogy új szívet ad népének. Mert e nélkül lehetetlen lenne, hogy bárki Isten rendelkezései szerint éljen, és megtartsa törvényeit. A szívünk alkalmatlan erre, mi emberek alkalmatlanok vagyunk erre. A nép képtelen volt erre. De ekkor jelent meg az Isten kegyelme.

Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, ez a prófécia nem csak akkor és ott a választott népnek szól. Amiről itt szó van, az az egész emberiség sorsa, és a mi sorsunk is. Hiszen ha globálisan nézzük ma a világot, tulajdonképpen ugyanazok a bűnök vesznek körül bennünket, melyek egykor Isten népét. Kegyetlen elnyomás, kizsákmányolás, pénzhajhászás. Ugyanúgy tele vagyunk bálványokkal, csak mi ma már nem szobrokat imádunk. Bálványaink eszmékben, irányzatokban, életstílusokban testesülnek meg. De oltárukon ugyanúgy áldozunk. Sőt, barbárabbak vagyunk, mint a nép egykoron, mert mi ezeknek a modern bálványoknak az oltárán olykor emberi életeket is feláldozunk. A magunkét, a szeretteinkét, vagy akire éppen hatással vagyunk.

Az emberiség szíve ugyanúgy megkeményedett, mint egykor a népé. Kőszív a miénk is. Vagyis érzéketlen, feltörhetetlen. Élet nem hatolhat belé, és nem serkenhet belőle. Olykor ugyan megrendülünk, ha történik valami tragédia, felkapjuk a fejünket, és fogadalmakat teszünk, hogy megváltozunk. Vagy ilyenkor, amikor egy új év kezdődik, végignézünk az elmúlt éven, és megfogadjuk, hogy sok mindenen változtatni fogunk. Hogy a szívünk másként fog működni. De testvérek, legyünk őszinték, hányszor volt igazi, tényleges, hosszú távú foganatja magunkban tett fogadásainknak.

Számtalan vicc szól arról, hogy az ember már az új év első napján megszegi bőszen megtett, kihirdetett fogadalmait, mennyivel inkább azokat, amelyeket ki se mondunk, csak magunkban határozunk el. Ez azért van, mert amikor mi emberek próbáljuk megjavítani a szívünket, az a vállalkozás már eleve halálra van ítélve. Mert hiába javítgatjuk, pofozgatjuk, díszítgetjük, ha a lényege továbbra is rossz, élettelen marad.

Egy ismerősöm címkék tervezésével és nyomtatásával foglalkozik. Nemrég mesélte, hogy egy termék címkéjével gondjai akadtak a nyomtatásnál. Mert a nyomtató a gyártó soron folyamatosan elromlott. Már majdnem hetente járt oda állítgatni, javítgatni, de hiába csinált bármit, kicsivel azután, hogy használni kezdték a gépet, megint elromlott. Végül megelégelték a dolgok, felpakolták az egész berendezést egy teherautóra, és visszavitték a gyártóhoz, hogy készítsenek egy újat helyette.

A szívünkkel ez ugyanígy van. Ha már elromlott, akkor próbálhatjuk javítgatni. Ideig-óráig talán lesz is valami látszatja, de aztán megint, újra és újra el fog romlani. Nekünk pedig újra és újra a kudarccal kell szembesülnünk, hogy már megint nem sikerült. Hogy már megint ugyanott tartunk, ahol egykor. Hiába volt minden próbálkozás. És ilyenkor jó, ha mi is eljutunk arra a felismerésre, hogy nem elég állítgatni rajta, vissza kell vinni a gyártóhoz, és újat kell kérni.

Micsoda kegyelem, hogy ez a prófécia nem csak a kor emberéhez, nem csak a ma társadalmához, de hozzád és hozzám is szól ezen a mai napon. Hogy Isten ránk nézve minket is megszán, és az ígérete a miénk is. Nekünk is kész a kőszív helyére hús szívet adni, kész Lelke által megeleveníteni bennünket. Ez az, amit az Újszövetség úgy ismer, mint újjászületés. Amikor a belső természetünk kicserélődik. Amikor a Szentlélek által Jézus természete lesz a miénk.

Az új szív ígérete a miénk is. És ha új szívet kapunk, akkor az által megváltoznak a céljaink és az eszközeink is. Akkor megváltozik a viszonyulásunk, Istenhez, saját magunkhoz és másokhoz is. Azt mondtam korábban, a Bibliában a szív az egész embert jelenti. És az új szív azt is jelenti, hogy új emberek leszünk. Persze ez egy nehéz és hosszadalmas folyamat. Nem egyik pillanatról a másikra következik be. Nem egyik pillanatról a másikra, de apránként, lépésről lépésre elkezdenek átalakulni a dolgaink, az indulataink, a vágyaink, és az, ahogy ezeket kezelni tudjuk. A rossz jóra fordul, a félelem bizodalommá, a gyűlölet szeretetté.

Ezek a változások, apró, hétköznapi helyzetekben tudnak megmutatkozni. Amikor képesek vagyunk visszafogni magunkat. A jogosnak hitt haragunkat. Az önhittségünket. Amikor képesek vagyunk belátók és alázatosak lenni, akkor is, ha a világ mást diktálna, ha van, aki erre azt mondaná, micsoda balek. A víz, amiről Ezékiel beszél Jézus tisztító vérének az előképe. Hiszen tudjuk jól, hogy ő azért jött a földre, azért halt meg és támadt fel, hogy mi változni tudjunk, hogy mi vissza tudjunk zökkenni az eredeti kerékvágásba. Hogy vissza tudjunk térni Istenhez.

Ez gyökeres változás, nem szalmaláng. Isten bennünket is kihoz a fogságból. A bűn, a Sátán fogságából, és helyére zökkenti az életünket. De ne feledjük el, testvérek, hogy az új, élő szívnek, mint minden élő organizmusnak, táplálékra van szüksége. A nélkül elhal, megfásul. Szükséges hozzá, ahogy Pál írja, az ismeret. A Krisztus ismerete. Csak akkor tudjuk felfogni, mi a hosszúság és szélesség, magasság és mélység.

Ez olyan újévi kihívás, felhívás, amelynél jobbat azt hiszem, keresve se találhatnánk. Rábízni magunkat, a szívünket Krisztusra, és hit által engedni, hogy új emberré tegyen bennünket. Ez a lehetőség, ez az út mindannyiunk számára fennáll, nyitott. A kérdés, hogy elkezdünk-e lépegetni ezen az úton. A másik újévi elhatározásunk pedig legyen az, hogy ha már elindultunk ezen az úton, akkor minél inkább engedjük Isten Lelkét dolgozni bennünk. Hogy a kritikus pillanatokban ne magunkra, hanem rá hagyatkozzunk.

Ha hittel meg tudjuk ezt tenni, akkor hosszú távon olyan változás állhat be az életünkben, amire önállóan képtelenek lennénk. És még hosszabb távon, ha mondhatom így, elnyerjük az örök életet. Nem olyan rossz ajánlat, nem? Ragadjuk meg ezt a lehetőséget itt és most! Ámen.