2015.04.12.
Szeretsz-e engem?
Lekció: Jn 21,1-14
Textus: Jn 21,15-17
Igehirdető: Korpos Orsolya
Svábhegy

Bevezetés

„Kettős teher, s kettős kincs, hogy szeretni kell.” – írja József Attila Nagyon fáj című versében, és mindannyian érezzük és éljük életünk minden egyes napján ennek a valóságát. Szeretni kell! Ez „kell” kifejezi a vágyat és a szükségletet is. Nem tudunk létezni szeretet nélkül, és szenvedünk attól, ha nem tudjuk megadni egymásnak a szükséges szeretetet. Péter is elszomorodik Jézus kérdései nyomán, mert ráébred valamire, amit korábban igyekezett minden lehetséges módon tagadni, hogy nem képes Jézust igazán szeretni.

Hogy miért mondom ezt, az a magyar fordításból sajnos nem igazán derül ki, hiszen tudjuk, minden fordítás ferdítés is. És bár a Biblia a fordítása során mindig nagyon ügyelnek arra, hogy a héber és a görög szöveget a lehető legnagyobb hűséggel adják vissza az eredetihez, a nyelvi korlátok miatt ez nem mindig sikerül. A felolvasott igeszakaszban látszólag Jézus és Péter ugyanazt a ’szeretni’ igét használja mindhárom kérdés-feleletben, az eredeti szövegben azonban két igét használnak váltakozva, és ezek játéka adja a szöveg feszültségét, esszenciáját.

Az a szeretni ige, amit Jézus az első két kérdésben használ, görögül így hangzik, agapaó. Ez olyan szeretetet jelent, mely feltétel nélküli és önzetlen. Ez az a szeretet, amely már a világ kezdete előtt is létezett az Atya és a Fiú között. Ezzel a szeretettel szereti a világot az Atya annyi, hogy egyszülött Fiát adta érte, ezzel a szeretettel kellene a férjnek a feleségét szeretni, ezzel a szeretettel kellene egymást szeretnünk Jézus parancsa szerint, ezzel a szeretettel kellene Istent szeretnünk, mert Isten is ezzel a szeretettel szeret minket.

A másik ige, ami Jézus harmadik kérdésében és Péter válaszaiban szerepel görögül a phileó. Ez is szeretet, de már kölcsönösséget igényel és feltételez a felek között, ez csak akkor van, ha a másik fél kiérdemli és viszonozza. Értelmi és érzelmi ragaszkodás. Ezzel lehet szeretni nemcsak egy barátot, de a saját önzésünket vagy a hazugságot is. Hívjuk most kedvelésnek, hogy meg tudjuk különböztetni az elsőtől, az agapaó szeretettől. Ha ennek a nyelvi háttérnek a tudatában olvassuk az igeszakaszt, kicsit másként hangzik, valahogy így:

„Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő pedig így felelt: „Igen, Uram, te tudod, hogy kedvellek téged!” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én bárányaimat!” Másodszor is megszólította: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét válaszolt: „Igen, Uram, te tudod, hogy kedvellek téged.” Jézus erre ezt mondta neki: „Őrizd az én juhaimat!” Harmadszor is szólt hozzá: „Simon, Jónak fia, kedvelsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: kedvelsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy kedvellek téged.” Jézus ezt mondta neki, Legeltesd az én juhaimat.

Immár ismerve a szöveg nyelvi hátterét, vizsgáljuk meg kicsit jobban ezt a beszélgetést, kezdve a résztvevőkkel.

Jézus, a Krisztus

Jézus az, aki végig irányítja a beszélgetést. A jelenet, mint tudjuk, Jézus halála és feltámadás után játszódik le. A feltámadt Krisztus egyszer már megjelent Magdalai Máriának, kétszer a tanítványoknak, Tamás már megbizonyosodhatott arról, hogy Jézus valóban feltámadt testben és lélekben egyaránt. A lekcióként felolvasott igeszakaszban hallhattuk ennek a párbeszédnek az előzményeit, amikor Jézus harmadszor is megjelent a tanítványoknak. Ez a Jézus ugyanaz a Jézus, aki kezdetben, már a teremtés előtt Istennél volt. Aki azért született meg Betlehemben, mert Isten úgy szerette (agapaó) ezt a világot. Aki tanítványokat hívott el, velük élt és tanította őket. Aki csodákat tett. Akit Júdás elárult. Akit elfogtak, elítéltek és keresztre feszítettek. Aki legyőzte az ördögöt, és feltámadt a halálból. Mindezt értünk. Sosem szabad megfeledkeznünk a Zsidókhoz írt levél szavairól: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” Ő nem változott és nem változik. Az örök, az állandó Jézus beszélget itt Péterrel.

Megváltoztatva a szórendet mondhatjuk azt is, Jézus állandóan beszélget, és nem csak Péterrel. Megszólít és ezzel lehetőséget ad. Lehetőséget arra, hogy megnyissuk előtte az életünket, az érzéseinket. Lehetőséget arra, hogy beismerjünk, hogy kérjünk, hogy rendezzük az elvarratlan szálakat. Azt hiszem, sokszor alulértékeljük ezt, hogy Jézus szólít, szólongat, kérdez bennünket. Hogy életünk többi részével ellentétben a vele való kapcsolatban nem kell erővel, olykor hangerővel, agresszivitással kiharcolnunk a szólás lehetőségét és jogát. Jézus szólít, és türelemmel vár.

Péter, a szikla – Péter, a kavics

Vár itt Péterre is, a beszélgetés másik résztvevőjére. Jól emlékszünk rá. Péter a mindig heves vérmérsékletű tanítvány. Péter, aki mindig, mindenhol első akart lenni, és több másoknál. Több és erősebb akart lenni akkor is, amikor hevesen fogadkozott Jézusnak; ha mindenki el is hagyja őt, ő sosem. Péter, aki fellángol, fogadkozik, elbukik. Péter, aki nagypéntek hajnalán háromszor, átkozódva és esküvel tagadta meg Jézust. Ő a megszólított, akinek a válaszaiból kiderül, hogy a tagadás óta eltelt időben sokat változott. Változott, mert az a Péter, aki korábban mindenkinél különbnek tartotta magát, emlékezzünk szavaira, „mindenki más megbotránkozik benned, én akkor sem”, most, amikor Jézus azt kérdezi, jobban szereti-e őt, mint a többiek, most nagyon visszafogottan válaszol.

A nagypéntek előtti Péter válasza valahogy így hangzott volna, „hát persze, Uram, én jobban szeretlek (agapaó) téged, mint bárki más”. De a nagypéntek utáni, a tagadás utáni Péter csak azt mondja, igen, te tudod, hogy kedvellek (phileó). És ebben a rövid válaszban ott van egy nagy beismerés. Te tudod, Krisztusom, és most már én is tudom, hogy nemhogy mindenkinél jobban szeretnélek, de még szeretni se vagyok igazán képes. Legalábbis nem úgy, ahogy te szeretsz engem. Mert míg te agapaó szeretsz, én csak phileó kedvellek. Mert ennél többre nem vagyok képes. És ezt te tudod, te mindent tudsz. Te ismered a hibáimat, a tökéletlenségemet. Te tudod azt is, hogy megtagadtalak, tudtad már előre.

A nagypéntek utáni Péter önismeretre ébredt. Milyen ritka kincs ez. Ismerni, látni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és nem olyannak, amilyenek lenni szeretnénk. És megmaradni ebben az önismeretben akkor is, amikor sokkal jobb és szebb lenne kikozmetikázni a valóságot. Mennyivel szebb lenne, ha Péter azt mondhatná, igen, Uram, te tudod, hogy én mindenkinél jobban szeretlek (agapaó) téged. De nem lehet. Aki egyszer már lelepleződött Krisztus előtt, és ezzel lelepleződött önmaga előtt is, minden szépítés nélkül, az nem tud többi meghasonlás nélkül önámításban élni. Ha mégis megpróbálja, olyan hazugságspirálba kerül, amiből iszonyatosan nehéz kimászni. De Péter itt nem is próbálkozik ezzel, csak vall. Röviden és tömören, de bevallja Jézus előtt minden hibáját, elesettségét, bűnét és bukását. És Jézus fokról fokra rehabilitálja őt. Három tagadás, három kérdés. Jelképes ez is. Semmi sem maradhat rejtve. Mindent tisztába kell tenni.

A feladat

Az utolsó kérdésben már Jézus is csak a phileót használja. Hiszen ismeri Pétert, ismeri kezdettől fogva, jobban, mint Péter önmagát. És az utolsó kérdésből kiderül, hogy nem vár el tőle többet, mint amire és amennyire képest. De amire képes, azt igenis elvárja. Mert, testvérek, mi nagyon ritkán, talán egyáltalán nem vagyunk képesek agapaó szeretni, akár egymást, akár Krisztust, akár az Atyát. És Jézus tudja ezt. Tudja ezt, ahogy tudta Péternél is. És mégis, még így is feladatot bíz rá. Nem lehetetlen feladatot, de nem is könnyen teljesíthetőt. Éppen Péterre szabottat. Péternek abban a munkában lesz része, melyet Jézus, a jó pásztor elkezdett ezen a földön. Nem könnyű, nem veszélytelen és nagyon felelősségteljes feladat ez. Hiszen tudjuk, hogy a jó pásztornak nem csak annyi a feladata, hogy a napon heverészik, hanem állandó odafigyeléssel táplálnia kell a nyájat, óvni a támadásoktól, megkeresni az elveszetteket, és ha kell, még életét is adni juhokért.

Te megtaláltad már a rád bízott feladatot? Válaszoltál már a Jézus által feltett kérdésekre? Vagy még úgy vagy, mint a diák, aki ellógott az óráról, vagy másolt dolgozatot adott be, és inkább kerüli a találkozást a tanárral, csak tisztázni ne kelljen az ügyet? Péternek, a sziklának nagypénteken össze kellett törnie. Annak, akik Jézus nélkül vagyunk, egyszer össze kell törnie, de azért, hogy utána Jézus által azzá lehessünk, akiknek lennünk kell, amire hívattunk. Olyan ez, mint amikor egy törött csontot ne tesznek helyre időben, és rosszul forr össze. Ahhoz, hogy az orvos kezelni tudja, először újra el kell törni, csak úgy lehet helyreállítani. A bűn által annak idején már mindannyian összetörtünk, az istenképűségünk darabokra tört, és aztán rosszul forrt össze. Mint egy rosszul összerakott puzzle. Nem illeszkednek egymáshoz a részletek. Ahhoz, hogy Jézus kezelni, rehabilitálni tudjon bennünket, újra darabokra kell törni.

Péter a korábbi dölyfösségével, önhittségével nem láthatta volna el a Jézus által rá bízott feladatot. Nem vállalhatott volna részt Jézus pásztori munkájában, hiszen Jézust és küldetését is teljesen félreismerte. Jézus Péter rajongásának és nem a szeretetének a tárgya volt. Olyannak látta, amilyennek látni akarta, és kézzel-lábbal tiltakozott a valóság ellen. Hiszen a szenvedő, megalázott, meghurcolt Jézusért nem lehet rajongani. Jézus kérdései erre is vonatkoznak. Szeretsz-e már engem a rajongás helyett, és szeretsz-e annak és olyannak, amilyen valójában vagyok.

Befejezés

Ha nem ébredünk igazi ön és Krisztusismeretre, olyan, mintha egész életünket egy tükörútvesztőben élnénk le. Egy olyanban, ahol bárhova nézünk, mindent csak torzítva látunk, a környezetünket és magunkat is. Sose a valóságot. Egy-egy pillanatra érezhetjük úgy, hogy már kiismertük magunkat, de a következőben kiderül, az is csak illúzió volt. Jézus mindannyiunknak felkínálja a leleplezés, a tisztán látás lehetőségét. Bár ismer minket, a lehetőségeinket és a korlátainkat, feladatot szán nekünk, olyat, amiben meg kell tennünk, ami tőlünk telik, de semmit sem vár erőnkön felül. Péter feladata a pasztorálás volt, de lehet ez bármi más. De annak, hogy megkapjuk Jézustól a nekünk szánt feladatot, hogy az összetört életünket egésszé és éppé tudja tenni, szükség van arra, hogy ne meneküljünk el a kérdései elől, hanem őszintén, tőlünk telhetően válaszoljunk rá. Még akkor is, ha csak phileó és nem agapaó tudjuk szeretni őt. Ámen.