2015.01.01.

Régi és új

Lekció: Préd 3,1-8
Textus: Mk 2,18-22

Bevezetés

Márkus Tamás vasárnap azzal kezdte az igehirdetését, hogy nehéz a karácsony utáni első vasárnapon megszólalni. Valami hasonlóval kezdem ma én is. Nehéz egy évvel a hátunk mögött és egy újjal előttünk megszólalni. Különösen nehéz, ha az ember, a lelkész igyekszik elkerülni a jól bevett közhelyek puffogtatását. Különösen nehéz, érezve annak a vélt vagy valós igényét, hogy valami igazán bölcset, egész évre elvihető üzenetet mondjunk. És különösen nehéz mindez, ha az ember 26 év bölcsességével a háta mögött áll itt a szószéken.

Hadd engedjek ennyi betekintést a lelkészi alkotó műhelybe, és mondjam el, hogy emberileg a megszólalás előtti utolsó pillanatig is kérdések tömege van bennem. És a legnagyobb kérdőjel: azt mondom-e, amit mondanom kell? Nem vagyok Arany Szájú Szent János, nem vagyok a nagy rétorok egyike. Mégis itt állok most előttetek, mint Isten Igéjének a hirdetője. És tulajdonképpen ez az egyetlen dolog, ami minden készülés során megnyugtatásul szolgál, hogy a dolgom nem más, mint Isten igéjének hirdetése. Nem azért állok itt, hogy nagy beszédeket, könnyfakasztó szólamokat mondjak, vagy rekeszizmokat megdolgoztatva nevettessek. Azért állok itt, hogy Isten igéjét hirdessem. Ilyen egyszerű, és mégis az egyik legnehezebb dolog ezen a világon. Ezt éreztem hatványozottan is, miközben mára készültem, és napok óta az ó és újév között billegve tekintgettem hol előre, hol hátra. Régi és új. Ezek a szavak hívták elő Jézusnak a felolvasott szavait bennem.

Tartották a böjtöt

A történetünk előzménye az, ahogy olvashatjuk a szinoptikus evangéliumokban, hogy miután Jézus kinyilvánította bűnbocsátó hatalmát, amikor a bénának először megbocsátotta a bűneit, majd azt mondta neki, kelj fel, és járj, elhívta Lévit, azaz Mátét tanítványának, és egy asztalhoz ült házában a bűnösökkel és tisztátalanokkal. A farizeusok és írástudók, sőt, ahogy láthatjuk, Keresztelő János tanítványai is árgus szemekkel követték minden tettét. És azok, akiknek Jézus szálka volt a szemükben, igyekeznek több frontos támadást indítani ellene. Először Jézust támadják a tanítványok előtt, amiért egy asztalhoz mert ülni a tisztátalanokkal. Jézus azonban éppen prófétai írást idézve teszi helyre az akadékoskodókat. És kijelenti, ő nem azért jött, hogy az igazakat hívja, hanem a bűnösöket.

Ez után jön a következő támadás, amelyet ma felolvastam. Támadás a tanítványok ellen Jézus előtt. Kiváló taktika. Egyik felet bevádolni a másiknál, és fordítva. Így lehet a legjobban egymás ellen fordítani még egymást szerető és megbecsülő embereket is. De miért is támadják itt a tanítványokat? A böjtölés miatt. A böjtölés miatt, amivel mi, reformátusok gyakran hadilábon állunk. Mi is az a böjt? Nekünk kell-e, szabad-e böjtölnünk, és ha igen, hogyan? Sokan tépelődnek ezeken a kérdéseken biztos válasz nélkül egyházunkban. Sokan, mint katolikus szokást, református nyakasként gondolkodás nélkül elvetik. Pedig a böjt nem idegen sem az Ószövetség, sem az Újszövetség istentiszteletétől. Az Ószövetségben a böjt elsősorban a bűnbánattal vagy a gyásszal kapcsolódott össze. Mivel az Ószövetség határozottan szemben áll minden olyan gyakorlattal, amely Istent akarja befolyásolni, így a böjtnek sem tulajdonít ilyen szerepet.

Jézus idejében a zsidóság a Megbékélés Napján böjtölt. A farizeusok pedig, és erről olvastunk igénkben, hetente kétszer böjtöltek. Hétfőn és csütörtökön. És tették azt azért, hogy kimutassák a fölötti bánatukat és gyászukat, hogy a nép elfordult Istentől. Így akartak engesztelést szerezni a maguk és a nép bűneiért. Keresztelő Jánosról pedig tudjuk, hogy nagyon aszketikus életmódot folytatott a pusztában, sáskákon és vadmézen élt. És e szerint a leírás szerint a tanítványai is böjtöltek valamilyen rendszerességgel. A böjt az általuk elgondoltak és a közmegítélés alapján egy kegyes teljesítmény volt, és ebben a farizeusok és Keresztelő János tanítványai állították fel a követendő példát.

Ehhez képest Jézus tanítványai nem feleltek meg ennek az ideálnak, sőt, leültek egy vámszedő asztalához enni és inni. És bár közel sem arról van szó, hogy Jézus és a tanítványok nagy lábon éltek volna, nap, mint nap dőzsölve, a hibát kereső szem ott is talál a kákán csomót, ahol nincs, és az, hogy nem böjtöltek rendszeresen jó ürügyet adott az áskálódásra.

Velük a vőlegény

Úgy látszik, már-már sikerül sarokba szorítani a tanítványokat, de Jézus nem hagyja védtelenül őket. Azonnal válaszol helyettük is a kérdésre egy általa és a Biblia által gyakran használt képpel. Hogy böjtölhetne a násznép, amikor jelen van a vőlegény. A menyegző, ahogy azt más helyeken is látjuk, olvassuk, az üdvidő beteljesedésének a képe. És Jézus kijelentéséből kiderül, a menyegző már tart, az üdvidő már elkezdődött. És ő maga a vőlegény. Ez nem egy egyszerű allegorikus önkijelentés a részéről, nem csak egyszerűen azt mondja, hogy ő a tanítványok életében illusztris szerepet tölt be. Az Ószövetségben Isten jelenik meg, mint az ő népének vőlegénye, férje, és Jézus azzal, hogy azonosítja magát a vőlegénnyel, isteni mivoltáról is kijelentést tesz. A menyegző tart, és jelen van a vőlegény. Ilyenkor nincs helye a böjtölésnek.

Nem arról van szó, hogy Jézus a böjtölést általában vetette volna el. Itt is arra utal, hogy lesz majd olyan idő, amikor a vőlegény elvétetik, és amikor majd a tanítványoknak is böjtölniük kell. Ezzel is jelzi tanítványainak halála közeledtét. Maga Jézus is negyven napos pusztai böjttel készült arra, hogy mint Isten Fia a nyilvánosság elé lépjen. Sőt, tanítja is tanítványait a böjtöléssel kapcsolatban. Máté evangéliumában ezt olvassuk: „Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. Te pedig, ha böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megjutalmaz téged.” Vagyis a böjtölést lényege nem az, hogy mindenki tudjon róla, íme a farizeusok és János tanítványai tartják a böjtöt. Nem az a lényeg, hogy az embereknek megmutassuk, íme, én mennyire szenvedek az Úrért. Pedig hányszor kapjuk magunkat azon, hogy amit teszünk a vallásos életünkben, a gyülekezetben, azt valójában az emberekért, az embereknek tesszük. Egy lelkész kolléga mesélt egy hölgyről, aki minden egyes bibliaórán, az imaközösségben részletesen felsorolta, mi minden jót tett az elmúlt héten. A szájával látszólag Istennek adott hálát, a szívével a többieknek mutogatta magát. Isten tudta, hogy mit tett, neki nem kellett felsorolni. De ismerek én is olyan templomba járó embert, akinek a Biblia és az imádságos könyv látványosan kint van az asztal közepén, közben pedig látványosan tanúskodik arról az élete, hogy csak dísznek van ott, hogy másoknak mutogatni lehessen.

Ilyenkor, egy új év kezdetén sokan tesznek fogadalmakat. Egészen hétköznapiakat, de olyanokat is, amelyek Istennek szólnak. Ezt vagy azt nem teszem ebben az évben. Vagy épp fordítva, ebből vagy abból többet teszek. Többet áldozok az időmből, erőmből, képességeimből Rád, Istenem. És vajon hány száz, ezer ilyen fogadalom kerül a süllyesztőbe néhány nappal később. Pedig már el is dicsekedtünk vele. De „valami közbejött”. Így böjtöltek a farizeusok is. Látványosan, szenvedő arccal, fennhangon jajgatva, hogy mindenki lássa, mindenki lássa, mindenki beszéljen róla. Mintha Istennek ettől jobban számítana.

Az új szétfeszíti a régit

És Jézus előtt világos, hogy ez a látványos, képmutató rendszer, ami szerint a farizeusok élnek, nem férhet össze azzal, amit ő hozott ebbe a világba. A tanítványoknak most nem kell böjtölni, mert itt a vőlegény. Amikor mellettünk ragyog a fényes nap, akkor nem kell gyertyát gyújtani. De ha majd eljön az idő, amikor böjtölni kell, akkor se úgy, mint ennek a régi rendszernek a képviselői. Nem hihetik többé azt, hogy a maguk érdemeiért érhetnek el bármit is Isten előtt. Hiszen ha a böjt által képesek lennének kiengesztelni Istent, az azt jelentené, hogy Jézusra, mint Messiásra nincs szükség, hogy az ő evangéliuma felesleges ennek a világnak. A kettő összeférhetetlen, nem kompatibilis.

Jézus két képet használ ennek a megvilágítására. Ha egy régi ruha elszakad, senki sem tesz tönkre egy új posztót azért, hogy a régit megjavítsa, mert ezzel csak megkárosítja a régit és az újat is. A régi, funkcióját vesztett rendszert nem lehet megjavítani, nem lehet Jézust bestoppolni a mi jól megalkotott elképzeléseinkbe. Az új bort nem lehet régi tömlőbe tölteni. Sokáig nem értettem, mit is jelent ez a képe, miért ne lehetne az új bort a régi tömlőbe tölteni. Hát azért mert a régi, bőrből készült tömlő, ami összeszáradt az idők során szétszakad, ha az új bor elkezd benne forrni és terjeszkedni. A Jézussal kezdődő új szétfeszíti a régi kereteket.

Régi és új. Készítettünk-e mérleget már az életünkre nézve, hogy mennyi benne a régi, és mennyit engedtünk át az újnak. A családom már új, de a munkám még a régi. A tűzhelyhez letelepedhet Jézus, de az üzletbe ne szóljon bele? A vasárnapom új, a szombat estém a régi. Az igehirdetésen szólhat hozzám Jézus, de hogy a magánéletemet hogy élem, az már nem a ő dolga? Testvéreim, a régi és új élet ötvözése kettős kárral jár. Rámegy az ember régi élete, miközben nem nyeri el az újat. Tegnap arról hallhattunk, hogy vigyáznunk kell a szívünkre, az új szívre, amelyet Istentől Jézus által kaptunk. Hogy áll a mérlegünk? Hogy áll az új szívünk? Képes e befogadni Jézust?

Befejezés

Engedjétek meg, hogy egy költői kívánsággal zárjam a mai igehirdetést, melyet kívánok magamnak és nektek egyaránt:

Én Istenem, legyek vidám,
hogy házamat vidítni tudjam.
Mosolyogjak, ha bántanak
és senkire se haragudjam.

Arcom ne lássa senkisem
bánkódni gondon és hiányon.
Legyen szelíd vasárnapom,
ha mosolyog a kisleányom.

Én Istenem, legyek vidám,
ma minden gondot tűzre vessek.
Nyújtsam ki kincstelen kezem
s szegényen is nagyon szeressek.

Tudom, sokat bűvölt a gyász,
a hollós téli bút daloltam.
A bátrakkal hadd mondom el:
panaszkodtam, mert balga voltam.

Én Istenem, legyek vidám,
ujjongjon újra puszta lelkem,
mint rég, mikor falum felett
az első forrásvízre leltem.

Ködökbe csillanó sugár,
víg fecskeszó bolond viharban,
tudatlan gyermekhang legyek
a jajgató viharban.

Áprily Lajos: Imádkozom: legyek vidám

Aki hit által ma is Jézussal él, akinek az életében ott a vőlegény, annak adatik az örök öröm, az örök vidámság, mert már elkezdődött az üdvösség ideje. Ámen.