2013.12.25.

Szívbarát ünnep

Lekció: Luk 2, 1-19

Textus: Luk 2, 19

Svábhegy

Tegnap a készülődés közben volt egy kis időm és olvasgattam blogger ismerősök bejegyzéseit, kinél hogy telik az ünnep. A következőkben velem korú fiatalok bejegyzéseiből olvasok fel részleteket.

„Szóval az van, hogy az utóbbi 4 karacsonyra 3-szor kaptam inget. Az utóbbi 4 évben kb 5-ször volt rajtam ing. És ezt ők is tudják. Nem értem!”

 „A  Karácsonynak van egy része amit utálok. Amikor rámkényszeritik a hazugságokat. Amikor egész évben bántottak , de karácsonykor el akarják hitetni velem h szeretnek, és gondolják mivel ajándékot is kapok, ezzel le van zárva minden. Ezt hívom kötelező pofavizitnek. Na ez volt nekem ma. Amikor a családomhoz tartozó távolabbi családtagokhoz is bekellett menni. Nem tudok kétszinű lenni, nem tudok mást mondani, érezni, és akár 1 órára is de más lenni mint ami vagyok,nem tudok jópofizni, mikor tudom h utálnak, és a szemembe hazudnak. Na ez a helyzet volt rámkényszeritve, amitől ha ugy tetszik menekülök. Megkértek rá, megtettem, de most dühös vagyok magamra, h megtettem.”

 „Ha jobban utánaszámolok, egy laza 15 éve biztosan nem karácsonyoztam mindkét szülőmmel egyszerre mindesetre jól titkolom, hogy gyomoridegem van, ha arra gondolok, h min pattanhat ki a balhé”

„Igazából a szeretet ünnepe arról szól, hogy mire az ajándékokat kell átadni, addigra mindenkivel összevesztél, akinek ajándékot adsz”

„A karácsony jelen formájában isten büntetése mohóságunkért.”

Mennyi minden forog az emberek fejében miközben ülnek egy asztal körül. Mennyi minden forog az emberek szívében, amikor együtt ünnepelnek. Az előbb olvasott 20-as, 30-as fiataloknak csupa keserűség volt a gondolataiban. Elmúlt konfliktusok sebei, félelmek, sértettség, fájdalom, mindegyik fanyar volt a maga módján. Sok családi neheztelést, meg feszültséget hoz a felszínre a fáradtságunk, az ahogyan lerogyunk a fa alá. Mondják ránk magyarokra, hogy a mi lelkiállapotunk különösen is kesernyés, ezért nehezen szabadulunk föl, nehezen ünnepelünk, nehezen adjuk át magunkat az örömnek.

Fókuszáljunk most egy kicsit Máriára. Az ő helyzete messze van a képeslapok idilljétől.

Fiatal tizenéves lányról beszélünk, valahol tizenegy és tizenhat év között, akinek minden oka meg volt a félelemre, a bántottságra, a fájdalomra. Hiszen már azon is izgulhatott egy sort, hogy vajon József nem küldi-e el szégyenszemre magától a lányt. Elhiszi-e neki, hogy ő nem egy megesett hajadon, hanem Isten kiszemeltje? Aztán amikor ez a konfliktus jól záródott, akkor meg jön ez a népszámlálós kalamajka. Útra kell kelni. Amennyit tudok a terhességről, az alapján nem éppen leányálom az utolsó napjait szamárháton, meg saját lábon utazgatva tölteni. Szintén nem leányálom, hogy ki tudja hol jön  el a szülésnek a pillanata, lesz-e körülöttük legalább egy kis friss víz, vagy bármi hajlék a fejük fölött. Egy ilyen kiszolgáltatott elesett helyzetben lenni ennyi bizonytalansággal… Én egész biztos, hogy Mária helyében aggódtam volna, cseppet sem éreztem volna magam komfortosan és biztonságban. Aztán ugyan sikerül megérkezni Betlehembe, de senki nem akar értelmes normális szállást biztosítani számukra. Hát micsoda embertelen bánásmód ez? Mária helyében biztosan fel lettem volna háborodva: hiszen nem látják, hogy áldott állapotban van? Hát még a buszon is átadjuk a kismamáknak a helyet, nem még ha ilyen helyzetről van szó.

Aztán nem elég, hogy sok fájdalom, vér és verejték árán megszületik a gyermek ebben az egyébként alkalmatlan és legkevésbé sem steril barlang istállóban, de még idegenek is jönnek itt zavarogni. Nem tudom melyik kismama fogadna szívesen szülés utáni állapotában ekkora vendégsereget. Biztosan bosszús volnék Mária helyében, hogy mégis mit keresnek ezek itt, nem látják, hogy zavarnak? Ez itt egy gyermekágyas asszony és egy újszülött.

Mária viszont mindezeket nem jegyzi meg és nem forgatja magában. Az egy, amit viszont valóban megőriz és forgat a szívében az a pásztorok által hozott hír, az angyali szózat. Hogy az ő fia öröm lesz. Az egész nép öröme lesz. Hogy ő lesz az üdvözítő. A magyar fordításunk ezt a szót használja, hogy üdvözítő, de a szótér szó jelenti azt is hogy megszabadító, mikor a rabszolgát megvásárolják, de nem azért, hogy tulajdon legyen, hanem azért, hogy felszabadítsák. Meg jelenti azt is, hogy gyógyító. Mindenképpen azt jelenti ez, hogy valamilyen elromlott dolgot állít helyre a született gyermek. Helyreállítja az Atya Istennel elromlott kapcsolatunkat. Ez az üzenet, ezek a szavak maradnak meg Máriának, ezeket a szavakat ízlelgeti, és ezeket próbálja elgondolni, hogy vajon hogy fog ez végbemenni.

Mindaz a hányattatás, ami miatt joggal neheztelhetne, eltörpül amellett, hogy ilyen híreket hall. Hogy örömhírt hall. Hogy ezt forgatja magában, az azt jelenti az eredeti szöveg szerint, hogy fontolgatta, töprengett rajta.

Te vajon mit őrizgetsz a szívedben így karácsonykor? Egy lelkész barátom írta le, hogy egy előző télen, amikor nagy hó volt vettek a gyülekezetnek egy ilyen elektromos hómaró gépet. De sajnos nem bizonyult túl hatékonynak a gép, mert ahogy a járdáról beforgatta volna a havat percenként eltömődött valami szeméttel, ami a hó alatt rejtőzött. Csokispapírral, ottmaradt levelekkel, bottal. Hasonló módon a szívünk gépezetét is sokszor eltömíti az ilyen szemét. Idegeskedés, aggodalom, feszültség, bosszú, ellenségeskedés forog, pörög a szívünkben, ami terhel, mérgez és fáraszt, elveszi a helyet sok fontos dologtól. Ez a sok méreg,  szenny, ami ott van a szívünk mélyén eltömi a szívünket, az eredmény pedig akár olyan komoly következményekkel is megjelenhet az életünkben mint az infarktus, agyvérzés, megkeseredettség, zavartság, céltalanság, bizonytalanság. Az orvosok becslése szerint 73%-a a betegségeknek lelki eredetű. “Szíved spammal van tele” énekli egy mai magyar együttes. Bizony, mint a levélszemét ha elönt, sokszor elsikkad közötte a fontos információ is. Megakad tőle a gépezet. A szív megáll.

Mielőtt ez bekövetkezne, most állj meg, csendesedj el. Használd ki az ünnep idejét arra, hogy kitakarítsd a szíved, szortírozd át a tartalmat. Hogy megtaláld azt ami fontos. És hogy dobd ki azt, ami csak mérgez. Engedjük át magunkat a jó hírnek, mint ahogy Mária is tette. Született neked is megváltó, gyógyító, megtartó, üdvözítő. Emellett minden egyéb elsikkad. Szükséged van-e a régi sértettségekre, tüskékre, sebekre? Minek ápolgatnád, ha van, aki ezektől is megszabadít?

Minden féltve őrzött dolognál jobban őrizd a szívedet, mert onnan indul ki az élet. – írja a példabeszédek könyve. (4,23)

Legyen ilyen szempontból szívbarát az ünnepünk. Hogy elengedjük, amit el kell, ami eltömítené, de forgatjuk benne a jó hírt: hogy született nékünk megváltó, gyógyító, megtartó, üdvözítő.

Ámen!