2013.10.27.

Mit hiszünk az egyházról?

Lekció: Efézus 4,1-16.

Textus: Jelenések 7,9-12.

Svábhegy

Kedves testvérek, kedves gyülekezet! Ennek az évnek az elején vezettük be azt a gyakorlatot, hogy a nyári idő­szak ki­vételével istentiszteleteink tematikájának egy sajátos rit­must adunk. A hónap első vasárnapján ún. keresők isten­tisz­te­le­tét tar­tunk egyszerűbb liturgiával, evangelizációs tartalom­mal, ifjúsági énekekkel és szeretetvendégséggel. A hó­nap má­so­dik va­sárnapján az igehirdetésekben a gyülekezetépítéssel kapcsolatos témákat járjuk körbe. A harmadik va­sár­napon a misszi­ó­val foglalkozunk, a negyedik vasárnapon pedig, mint a­milyen ez a mai is, hitvallásunk, az idén 450. é­ve kiadott Hei­del­ber­gi Káté segítségével magyarázzuk a felolvasott igét. Mivel élénken élhet még bennünk a temp­lom­szentelés ünnepi al­kal­ma, másrészt pedig igen közel van a reformáció emlék­nap­ja, arra gondoltam, hogy ma be­szél­jünk a Káté 54. kérdés-fe­le­lete alapján arról, hogy mit hiszünk az egyházól? Így szól az 54. kérdés-felelet: „Mit hi­szel az egyetemes ke­resz­tyén a­nya­szentegyházról?” „Hiszem, hogy Isten Fia a vi­lág kezde­té­től annak végéig, az egész em­beri nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hit egységében ma­gának egy kiválasztott gyü­lekezetet gyűjt egy­be, azt ol­tal­maz­za és megőrzi. És hi­szem hogy annak én is élő tagja va­gyok és az is maradok.”

Testvérek, ez a csodálatos összefoglalás rá­i­rányítja a fi­gyel­münket néhány teljesen hihetetlen do­logra. Arra, hogy az egy­ház egységes, arra hogy szent, sőt hogy ö­rökre megma­rad. Az egyház ugyanis sokféle képet mutat ma­gáról a vi­lág­nak, de legkevés­bé azt, amiről itt az igében, az efézusi le­vél­ben is ol­vastunk, hogy egységes lenne. – „Egy a hit” ír­ja az a­pos­tol. Mi pedig meg­kérdezzük tőle: kedves Pál, melyik az az egy? A római ka­tolikus, a református, az evan­gé­likus, a bap­tis­ta, a me­to­dis­ta, a pünkösdista, az ortodox, az adventista - s ki tud­ja hány és hány keresztyén egyházat, f­elekezetet le­het­ne még felso­rol­ni! „Egy a keresztség” - folytatja Pál, mi pe­dig ismét ér­dek­lődünk nála: akkor miért nem fogadja el oly sok fe­leke­zet a másik keresztelési gyakorlatát? Miért van az, hogy e­gye­sek csak felnőtteket ke­resz­tel­nek, mások csak a hi­tük­ről val­lást te­vő­ket merítenek be? – „Egyetemes egyház?” - miről beszélünk, amikor még ezt a félmondatot sem tudjuk egy­formán mondani? Emlé­kez­ze­tek csak vissza testvérek: volt ez már „közönséges ke­resz­tyén anyaszentegyház” is, sokan ma is így mondják. Ka­to­li­kus testvéreink - jóllehet közös megállapodás van érvényben hosszú évek óta a történelmi ke­resz­tyén egyházak kö­zött Ma­gyar­országon - sokszor még mindig „katolikus egy­ház”-at mon­danak ezen a helyen. Minden szót lefordítanak la­tinról ma­gyarra az Apostoli Hitvallásból, csak ezt az egyet nem. Va­jon miért? Pe­dig a katolikus azt je­len­ti, egye­te­mes, az egész vi­lágra ki­ter­jedő. – De nemcsak az egyház az egysége és e­gyetemessége tű­nik hihetetlennek, ha­nem a szent­sége is. Hiszen az egy­ház története tele van szentségtelen em­be­rek­kel és esetekkel. Er­kölcstelenségekkel, csa­lá­sok­kal, pénzhajhászással, ha­ta­lom­éh­séggel, erőszakkal és még hosszasan so­rolhatnánk a bűneit. Miről beszélünk hát mi, a­mikor a keresz­tyé­nek egy­sé­gé­ről, és szent­ségéről papolunk?

Nos épp arról beszélünk, ponto­sab­ban te­szünk hit­val­lást a Káté 54. kérdés-feleletével, hogy az egye­te­mes és szent egy­ház nem a valóságos tapasztalatainknak, ha­nem a hi­tünk­nek a tár­gya! Az egyetemes és szent egyházat nem lát­juk - de hisszük, hogy létezik! – Miért? Mert ha Jézus az Egyház feje, ak­kor neki csak egy földi teste, csak egyetlen Egy­háza van. A­mely se nem római katolikus, se nem protestáns, se nem or­to­dox, vagy karizmatikus, hanem amely krisz­tusi, azaz ke­resz­tyén! Amelynek nem azok a tagjai, akik befizetik a tag­dí­ju­kat, vagy akik fel vannak véve a Vá­lasz­tói Névjegyzékbe, ha­nem akik hisznek benne, mint személyes Megváltójukban, é­letük Urában! És ha Ő választja ki ma­gának az övéit, akkor ők nem magukban válnak méltóvá erre, hanem épp ezáltal a ki­választás, elkülönítés által vál­nak szentek­ké, Isten számára le­foglaltakká.

Kedves testvérek ennek az egyetemes és szent egy­ház­nak ép­pen ezért ma nem a funkcióiról szólnék. Akik temp­lom­ba jár­nak, akik igazán közelről is ismerik az egyházat és ben­ne a kü­lönböző keresztyén felekezetek élet-te­vé­keny­sé­ge­it, azok úgy­is ismerik az egyház funkcióit. Ma az egyház kap­csán nem arról fogok szólni, hogy az egyház a­mi­ó­ta létezik ta­nít, be­tegeket gondoz, öregotthonokat és árvaházakat épí­tett és mű­köd­tet. Nem arról fogok szólni, hogy ho­gyan őr­zi az egy­ház fo­lyamatosan a tudományt és a kultúrát. Nem ar­ról fo­gok szól­ni, hogy az egyház folyamatosan al­kalmas volt ar­ra, hogy az emberek lelki gondjaiban segítségül legyen. Nem is arról a sze­repéről beszélek, hogy szent­sé­geket szol­gál­tat ki, mint a­hogy majd ma is látjátok és halljátok az úrvacsora so­rán. Nem is ar­ról, hogy hirdeti Isten igé­jét, vagyis nem az egy­ház funk­ció­iról szól a mai istentisztelet, hanem magáról az egy­ház­ról. Hogy mi is az egy­ház, és mit jelent az egyete­mes­sége és a szent­sége?

Mert nemcsak a világ, nemcsak a kívülállók, nemcsak az ateisták látják eltorzultan az egyházat, hanem bizony gyak­ran mi is. Szedjük most össze ezeket mi is, hogy jól érts­ük a Bib­lia átfogó tanítását az egy­ház­ról!

1./ Egyház mindig volt és mindig lesz. Igen, szám­ta­lan félreértés él a keresztyének körében is az egy­házról. Az e­gyik félreértés az, hogy az egyház eredete az Ó­szövetség vá­lasz­tott népének, az Izraelnek az életében van, ott kez­dő­dik. De ez téve­dés. Egy másik félreértés, hogy az Újszövetség­ben, pün­kösddel kez­dődik az egyház. Csodá­la­to­san fo­gal­mazza a Ká­ténk! Hogy kezdődik? „Hiszem hogy Is­ten Fia a világ kez­de­tétől gyűj­ti egybe a gyülekezetet.” Az egy­ház tehát a vi­lág kez­dete ott fennáll. A gyülekezet kezde­te nem Iz­raelben van, nem a zsidó­ság­ban van. Amikor elindul az egyház, a gyü­le­ke­zet tör­ténete, hol van még Iz­ra­el? Sehol! De nem is pün­kösd óta létezik, hiszen akkor ho­va so­rol­juk például Áb­ra­hámot, a­ki­nek azt ígérte az Úr, hogy ál­ta­la nyer áldást a föld minden népe. Az egyház nem más mint Krisz­tus lelki népe. Ezért is é­ne­keltük ezt az é­ne­ket: „Kihí­vott minden népből egy lelki népet itt.” Ki­hí­vott min­den nép­ből. Nem egy népből. Nem Iz­ra­el­ből, nem a ma­gya­rok közül, ha­nem minden népből. Az emberi é­let kez­de­té­től, a vi­lág kez­detétől van Jézus Krisztusnak egy­háza, gyü­le­ke­zete, lel­ki né­pe. És ez nem Izraellel és nem a zsi­dó­sággal kez­dő­dik. Ben­ne van abban a hívő Énók és Nóé is, akik Izrael e­lőtt él­tek. „A vi­lág kezdetétől annak vé­gé­ig.” „Szent­lelke és Igéje ál­tal, min­den népből és nemzetségből ki­hí­vott magának egy szent gyü­lekezetet”, és ezt folya­ma­to­san hívja.

2./ Krisztusnak egy egyháza van. A Krisztus egyháza, gyü­lekezete másodszor azt jelenti, hogy az mégis e­gyet­len egy nép. Sok népből egy nép, sokféle ág­ból és fajból, de mé­gis­csak egészen egy. Mint ahogy testvérek, majd egy­szer a mennyben is amikor egy­szer leszünk, az egy nép lesz a világ leg­külön­bö­zőbb népeiből, vallásaiból, felekeze­te­iből, fajai­ból. Csak egy lesz. Egyetlen egy nép lesz. Ezt olvastuk a Je­le­né­sek köny­vében, amelyik a mennyei világról szól, hogy: „E­zek u­tán láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet meg­szám­lál­ni sen­ki sem tudott...” (Jel. 7,9-10.) Egy né­pe van Is­ten­nek. A gyülekezet egy nép, még ha sokféle földi népből áll is össze. Mert az Egyház nem ér véget sem a Sváb­hegyen, sem Bu­da­pes­ten, sem Magyarországon, vagy a Kárpát-me­den­cében, de még csak ott sem, ahol az utolsó re­for­mátus gyü­le­kezet van. – Szá­momra felejthetetlen élmény volt az, ami­kor sok év­vel ezelőtt mint ösztöndíjas kül­föl­dön tanultam és o­lyan fe­ke­te bő­rűekkel is együtt voltam és imádkoztam akik szin­tén a sa­ját anyanyelvükön mondták, Is­ten tudja a fekete föld­rész me­lyik országából jőve, a maguk imádságát. És vol­tak ott á­zsi­ai test­vérek is, azok is a ma­guk nyelvén imád­koz­tak. És én mond­tam magyarul a magam imádságát és mi mé­g­is egy nép vol­tunk. Úgy értettük egy­mást, hogy nem értettük és mégis min­dent értettünk. Amikor meg­hajtottuk a fe­jünket és imádkozni kezdtünk, vilá­gos volt, hogy mi egy népe va­gyunk Is­ten­nek, - feketék, fe­hérek és sárgák.

És ez a gyülekezet nem egy népnek a folytatása, nem egy népből jön, hanem a világ kezdetétől egy hatalmas fo­lyam. Sorba születtek és születnek a népek, a fajok és az ága­za­tok. És Istennek gondja van rá, hogy közülük mindig hív­jon ki magának. És akiket így kihív, kiválaszt azok lesznek a gyü­lekezet. És ennek a története nem azonos egyetlen nép tör­té­ne­tével sem. Ezek azok, akik elkezdenek Jézus Krisztus­ra nézve élni akkor is, amikor Jézust test szerint nem lát­ják, mint a­hogy mi sem látjuk Őt, és mégis Jézusra nézve élünk. Így vagyunk egy nép. Hitben. A Zsidókhoz írt levél 11. részét sze­re­tettel ajánlom a fi­gyel­metekbe, ahol a hit hőseiről van szó. Hogy kik vol­tak az Úr gyermekei a kez­de­tek­től. Tudjátok kit ne­vez meg a Bib­lia az elsőnek, aki már ehhez a csodálatos gyülekezet­hez tar­to­zott? Ábelt! Az első em­berpár gyermekét, Á­belt. Aztán so­r­ol­ja őket sorba egyiket a másik után. Akik mind hit­ben jár­tak, é­lő hittel a többi hi­tetlen között. Soha nem volt úgy, hogy min­denki hívő volt, mindig úgy volt, hogy csak ke­vesen vol­tak akik hittek.

Mert Isten mindig gondoskodik arról, hogy legyen egy mag. A keresztyén egyházat ezért nem lehet elpusz­tí­ta­ni. Krisz­tus egyházát nem lehet felszámolni. Krisztus egy­há­zá­val nem lehet mit csinálni. Mert „a világ kezdetétől an­nak vé­gé­ig” Isten mindig fog kiválasztani, elhívni a különböző né­pek­ből embereket akik a gyülekezete lesznek. Az nem biztos, hogy itt Európában, vagy a mi hazánkban, de az biztos, hogy ezt a gyülekezetet megőrzi. Mert az Ő juhait sen­ki ki nem ra­gad­hatja az Ő kezéből. Lehet, hogy Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában lesznek az Ő második eljö­ve­telekor már csak é­lő gyülekezetek, de lesznek. Mert a keresztyénség ma ezeken a föld­ré­sze­ken terjed.

Mit tudunk testvérek erről a lelki népről, a gyülekezet­ről? A kulcs­szó itt az, hogy: egy. Krisztusnak csak egy né­pe, egy gyü­lekezete van. Nincs több. Nincs neki ket­tő, vagy há­rom. Csak egy van, egy lelki nép van. Aztán egy szö­vet­sége van Istennek ezzel az egy lelki nép­pel. Egy. Nincs ket­tő. Egy Bibliája van Isten lelki népének. Egyetlen egy. És ezt az egy Bib­liáját, az igét használja a gyü­lekezet lel­ké­nek él­teté­sé­re. És egy megváltása van, mert csak egy Megvál­tó­ja van. Nincs ket­tő. Tud­juk továbbá, hogy ez az nép, ez a Bá­rányé, a Krisz­tus Jézusé, mert ő gyűjti őket egybe. Az iz­gal­mas kérdés az, hogy va­jon Jézus hogyan gyűjtötte az Ószövetség­ben az Ő né­pét, ­mi­kor nem is volt köztük? Azt ért­jük, hogy hogy gyűj­töt­te Jé­zus ami­kor itt járt test szerint közöttünk. Azt is értjük, hogy most hogy gyűjti. De hogy gyűj­tötte az Ószö­vet­ségben? Úgy, hogy maga az Isten gyűjtötte össze ezt a ki­vá­lasz­tott népet. De nem mint teremtő, vagy gondviselő, vagy tör­vény­adó, ha­nem mint szabadító Úr! Mert a bűnből való sza­ba­dulás, a meg­váltás gondolata már az Ószövetségben is vé­gig­vonul. Ott sem lett mindenki automatikusan a kiválasztott lelki nép tagja. Hogy is írja Pál a Római levélben? „Mert nem tartoznak mind Izraelhez, akik Izraeltől származnak, és nem mind­nyájan...” (Ró­ma 9,6-8.) A lelki népbe a­zok tartoztak az Ó­szö­vet­ség idején is bele, akik hit által igent mondtak Isten el­hívó, megszentelő a­ka­ratára.

3./ Az egyház sosem statikus, mindig dinamikus va­ló­ság. – Az egyház nem egy készen adott, statikus in­téz­mény, ha­nem a választottak egybegyűjtésének folyamata, moz­gása és helye.

Amikor a gimnáziumi hittanórán felteszik nekem a ka­maszok a kérdést, mit tanít, vagy mit gondol erről az egy­ház, mindig visszakérdezek: mit gondoltok róla ti? Hiszen az egy­ház ti is vagytok! Meg kell ugyanis szabadulnunk at­tól a gon­do­lattól, hogy Isten kétezer évvel ezelőtt Jeruzsálemben egy tö­kéletes, befejezett intézményt alapított, amit ne­künk ma csu­pán „egy az egyben utánoznunk kell”, és ezzel minden rend­ben lesz. De ha az egyház az egybegyűjtés é­let­folyamata, tör­ténése, akkor tartalmaz-e mégis olyat, ami örök, állandó és stabil, ami sohasem változik?  Igen, felis­mer­he­tünk két sta­bil pontot is. Az egyik egy személy, aki Jézus Krisztus. Az a Jézus, aki „tegnap és ma és örökké u­gyan­az”. (Zsid 13,8). Aki­é az egyház, aki az egy­ház­nak feje, illetve az egyház az ő teste. Az egyház másik vál­to­zat­lan e­le­me pedig az Ige és a Szent­lélek. Ezért állítja a He­i­del­bergi Káté, hogy „Igéje és Szentlelke által” - végzi Jézus Krisz­tus ezt az egybegyűjtést, és e­zért írja azt Pál apostol a Timóteusnak írt első levelében, hogy az egyház az „igazság osz­lo­pa” (1Tim 3,15.), ti. a Bib­li­á­ban kijelentett igazságé. Az egyházban Jézus Krisztus munkálkodik, mégpedig szün­te­le­nül. Nem arról van tehát szó, hogy két­ezer évvel ez­e­lőtt Jézus elindította az egyházat, majd magára hagyta, hanem ar­ról, hogy Ő ma is végzi elkezdett mun­ká­ját, sőt, egy­szer be is fejezi azt. 

Mi az a munka, amit folyamatosan végez, ami szünet nél­kül történik? A Káté azt állítja, hogy „Isten Fia a világ kez­detétől annak végéig, Igéje és Szentlelke által az igaz hit e­gyes­ségében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egy­be, azt oltalmazza és megtartja”. Vagyis, az egyház egy­részt élő test, másrészt pedig olyan hely, ahova Jézus a vá­lasz­tot­takat egybegyűjti. A Szentlélek által elhívott, újjászült és megtérített ember ugyanis azonnal a Krisztus-testbe, az egy­ház­ba oltatik, mert ott tud növekedni, erősödni és megma­rad­ni a hitben, mint a beoltott szőlővessző a szőlőtőn. Itt kap vé­del­met a Sátán és a világ támadásaival szemben; itt marad­hat élő kapcsolatban Jézussal, aki azt mondta: „Ná­lam nél­kül sem­mit sem cselekedhettek”. Az igaz egyház ismerte­tő­jele Krisztusnak ez a folyamatos egybegyűjtő mun­ká­ja.

Ezért azt valljuk az egyházról, erről a lelki népről, hogy folyamatosan lehet oda bekerülni. 2013-ban is. Nem ak­kor kerül oda be valaki, amikor belép egy templomba. Ebbe a gyü­lekezetbe akkor lehet belépni, a­mi­kor valaki össze­kö­ti az é­le­tét Jézussal, az egyház fe­jé­vel. Jé­zus folyamatosan gyűjti ezt a gyülekezetet a világ végé­ig, mégpedig „Igéje és Szent­lel­ke által”. Nem mézes-madzaggal, nem kampány ígéretek­kel, nem lelki terrorral és pszichológiai ma­ni­pu­lá­ci­ó­val, ha­nem élő szavával és élő Lelkével. Igéjével, a­mivel rádöbbent el­veszett, bűnös állapotunkra, és ami által hi­tet éb­reszt ben­nünk, és Szentlelkével, aki által meg­győz ar­ról, hogy Jézus Krisztus értem is meghalt, nekem is bűn­bo­csá­na­tot szer­zett, s hogy ál­tala én is a mennyei Atya gyer­me­k­e vagyok, akinek e­gyet­len hajszál sem eshet le a fejéről az Ő tud­ta nélkül. Aki ezt el­fo­gadta, az lett a lelki nép, az egye­te­mes anyaszentegy­ház tagja.

Vajon az vagy már te is? Vajon bekerültél már ebbe a gyü­lekezetbe? Mert lehet, hogy a Svábhegyi Gyü­le­ke­zet­nek a tag­ja vagy, de Istennek van egy láthatatlan gyü­lekezete, a Jé­zus vérével elpecsételtek, a bűnbocsánatot nyer­tek, a ben­ne hí­vők serege - hiszem hogy nemcsak sok nép­ből, de sokféle fe­lekezetből is.

4./ Az egyházat Krisztus oltalmazza. Ez a gyü­le­ke­zet megy át minde­nen. Ezt a „gyü­le­ke­zetet ol­talmazza” - ol­vas­tuk a Káté­ban. Ol­talmazza. Mert ha nem ol­talmazná, nem len­ne már. Mert rontjuk belülről mi, és pró­bál­ják pusz­tí­tani kint­ről. Az Isten kiválasztott gyü­le­ke­zetét min­dig gyűlölték, so­ha nem szerették. Soha nem fog­ják sze­ret­ni. Soha nem volt kí­vánatos. De ennek az Egyháznak nem a hagyományaiban, nem a szervezeti rendjében, nem a papjai fel­ké­szült­ségében, nem a hívei odaadásában, s végképp nem pénzben, fegyve­rek­ben és hatalomban van az ereje, hanem ki­zá­rólag meg­vál­tó U­rának óvó és védő szeretetében. Abban amit így éne­kel­tünk az előbb: „A nagy Isten vagyon mive­lünk, és Szentlelke la­ko­zik bennünk.” Ez a szeretet őrzi meg nem csak a külső tá­madásoktól, hanem a belső tév­ta­ní­tá­sok­tól is, amelyek leg­a­lább o­lyan veszélyesek, mint amazok. Alapigénkben, az e­fé­zu­si levélben sem véletlen, hogy a­mi­kor Pál az egyház egy­sé­gé­ről ír, rögtön megemlíti annak ve­szé­lyét, hogy a gyü­le­kezet tagjai „mindenféle tanítás sze­lé­ben ide-oda hányód­nak és sod­ród­nak az emberek csalásától, tév­út­ra csábító rav­asz­sá­gá­tól.” (Efézus 4,13-14.)

Nem tudom testvérek, ti hogy látjátok, de szá­mom­ra épp ezért az egyetemes egyház léte maga a csoda! Hogy a­mi egy­szer elkezdődött tizenegy egyszerű ta­nít­vánnyal, az a mai na­pig tart. Sőt, Jézus második eljövete­lé­ig tartani fog! Hogy sem az őrült Néró, sem az első átfogó ke­resz­tyén üldözést el­ren­delő Domitianus csá­szár, sem Hit­ler, sem Sztálin, sem a ra­ci­o­nalizmus, sem a felvilágosodás, sem az ateizmus, sem a li­beralizmus, semmi sem fogja tudni el­pusz­títani! Mert az vi­gyáz rá, akinek adatott minden ha­ta­lom mennyen és földön! E­zért nem aggódom a mi gyülekeze­tünk hol­nap­ja felől sem, mert a mi közösségünk léte, és mos­ta­ni lé­te is maga a csoda! Hogy egy gyülekezet, ami harminc éven át nem volt, most él. Ol­vassátok csak el a nemrég megjelent gyü­lekezettörténeti köny­vet, vagy nézzétek csak meg egyszer a­la­po­san azt a szép fa­li üvegablakot, amit pár éve kaptunk Ang­l­iá­ból. Ott meg­szűnt egy gyülekezet, itt pedig újjászü­le­tett. Ott nem kel­lett ez az ablak, itt otthonra talált. Mert ez az egy­házát meg­őr­ző Krisz­tus csodája. Ezért ha ez a Jé­zus ott le­het a mi csó­na­kunk­ban is, akkor jöhet bár­mi­lyen történelmi vi­har, „nem me­rül­het el a hajó, ha benn, az ég föld s ten­ger Mes­tere pi­hen” - a­hogy egy szép evangéliumi é­nek fogalmaz. Az nem kér­dés, tehát hogy Jézus képes-e a vihart le­csen­desí­te­ni, de az igen, hogy mi tény­leg ott vagyunk-e ab­ban a hajó­ban, ame­lyik­ben az Ő egyetemes anya­szent­egy­há­za tagjai ül­nek? Vagy van valami jó okunk, hogy kimaradjunk ebből a cso­dából?

5./ Az egyháznak én is tagja vagyok. Vajon őszintén el tudjuk-e hát mondani a Kátéval e­gyütt: „És hiszem hogy an­nak én is élő tagja vagyok, és az is ma­ra­dok.” Hiszed azt, hogy ennek a csodálatos gyüleke­zet­nek te is tagja vagy? Élő, és nem holt tagja vagy és az is ma­ra­dsz. Nemcsak itt a föl­dön, nemcsak erre a pár év­ti­zed­re, ha­nem a mennyben is, és mind­örökre. Mert a mennyben temp­lom­ra, Bibliára, lelké­szek­re nem lesz szükség. De egy va­lami ott is lesz, sőt van, ami­óta világ a világ: egyház. Az üdvözültek se­rege ott a Bá­rány trónusa mellett dicsőíti ma is, most, eb­ben a pillanatban is az Egy­ház Urát! Ebbe a dicső­í­tés­be mostantól mi is bekap­cso­lódhatunk bizonyságtevő élet­tel, há­lá­ból fa­ka­dó szolgá­lat­tal, Őt ma­gasztaló énekkel! – Mi­előtt azonban ezt ten­nénk, hadd tegyem fel a kérdést: mondd csak, ha most kép­zeletben fel­ülnél egy idő­gép­re és elő­re­pül­nél 10, 20, vagy 30 évet a jö­vő­be, mit lát­nál az egye­te­mes anya­szent­egyházat, a mi sváb­he­gyi gyü­le­ke­ze­tün­ket, és a te sze­mélyes jövődet il­le­tően? Hi­szen bár az egyháznak nincs és nem is lehet vége, van­nak ag­gasztó je­l­ek Európában, s bizony a mi szűkebb ha­zánk­ban is. Én jár­tam már olyan gyö­nyö­rű, gótikus műemlék temp­lom­ban Hol­lan­diában, amelynek az alsó szintjén élelmi­szer­üz­let műkö­dött, a fel­ső szin­te­ken pedig lakásokat rendez­tek be. Az egy­ház egy­szerűen eladta egykori épületét, amit az ál­lam így hasz­nosított. Nem a­zon kell csodálkozni, hogy so­kak sze­mét csí­pi a mi létünk, hanem inkább azon, hogy mi milyen sokszor nem szí­vesen vál­lal­juk fel az egyház gyalázatát. Egy fi­atal­em­ber nem­rég így fogalmazta meg ezt nekem: még ma is o­lyan ci­ki a ke­resz­tyénség vállalása a vi­lág­ban, pél­dá­ul a mun­ka­he­lye­men. Éppen ezért egyáltalán nem magától ér­te­tő­dő ma már an­nak megvallása, amit a Heidel­ber­gi Káté tanít az 54. kérdés-fe­leltében! Ha te is őszinte szívvel magadénak vallod a Ká­té hitvallását, tehetsz azért, hogy templomainkból se bevá­sár­ló­köz­pont, se kultúrház, se mohamedán mecset ne legyen. E­zért nem mindegy testvérek, hogy mennyit látunk az egyház cso­dájából! Amikor János apostol, a Jelenések í­rója az el­ső század végi üldöztetés idején láto­má­sá­ban a meg­di­cső­ült egy­há­zat látta a mennyben, akkor nem volt kétsége a fe­lől, hogy: - egyház mindig volt és mindig lesz, - hogy Jézus Krisz­tus­nak csak egy egyháza van, - hogy az egyház so­ha­sem sta­ti­kus, hanem mindig dinamikus va­ló­ság, és hogy az egy­há­zat min­den időben Krisz­tus oltalmazza. Ezért hitte, hogy en­nek a közösségnek ő is élő tagja és az is ma­rad örökre.

Így amikor ma úrvacsorázunk, akkor kóstolót, elő-ízt ka­phatunk abból a csodálatos, titokzatos közösségből, a­mi­ben az egyház már megdicsőült, mennyben lévő tagjainak az ő U­rukkal részük van, s így megerő­söd­hetünk abban, hogy hit ál­tal a­zokhoz a menny­ben Jézust már színről-színre látókhoz is tar­tozunk, akikről ezt olvastuk: „Ekkor meg­szó­lalt egy...” (Jel. 7,13-17.) Ámen.