2013. augusztus 4.

Béke van?

Lekció: 23.Zsolt

Textus: Mt 5,9

Svábhegy

És béke van?

Amikor Kenyában jártunk páran teológusok, akkor az országunkról meséltünk az ottaniaknak. Arról, hogy nálunk négy évszak van, meg két nagy folyó, és sok egyébről, akkor egyszer egy kamasztól azt a kérdést kaptuk, hogy and is there peace? És béke van? Meglepődtünk, meg is mosolyogtuk de jogos, a kérdés egy olyan fiatal és sok harc árán megszületett országban, mint Kenya, ahol  ma már az afrikai államok között az egyik legstabilabb a politikai helyzet, de még 2008-ban annyira sikerült fellángolni a törzsi ellentéteknek, két hét alatt 500 embert megöltek és több-százezren menekültek át szomszédos országokba. Nem a középkor, nem a XX. század, 2008! Szóval ilyen előzmények után nagyon is jogos a kérdése ennek a kenyai fiúnak: és béke van?

És nem szeretném úgy elnagyolni a kérdést, mint azt egy amerikai vígjátékban tették. Biztos sokan látták a Beépített szépséget, ahol a rendőrnő megpróbál beépülni egy szépség verseny résztvevői közé, mert terrorcselekmény várható. És poén számba megy a filmben a nem túl eszes lányok refrénszerű mondata minden beszéd végén, hogy ha bármit kívánhatnának, akkor világbékét kérnének. Még nagyobb poén, amikor az eladdig őket lenéző főhős is kiböki a beszédében a világbékét.  Én nem ilyen távoli dologról szeretnék beszélni, nagy szavakról, amiről és amiért vajmi keveset tehetünk, hanem ránk szeretném irányítani a figyelmet, rád és rám. A mi békénkre, és had tegyem fel a kérdést a kenyai fiú őszinteségével: béke van?

Mi jut erről eszünkbe, mit jelent, az amikor béke van? Amikor nem szólnak a fegyverek? A géppuskatűz hiánya? Vagy épp a civódás hiánya, a tányértöréseké? Hogy éppen nem kiabál senki senkivel és nem bánt senki senkit? Vagy amikor éppen senki nem akar kifúrni a munkahelyemről? Valami rossznak, kellemetlennek a hiánya jelentené a békét? Ha éppen nem öli senki a másikat, az már a béke? Nem egészen. Az itt szereplő görög kifejezés a héber shalom-ból jön: azt is jelenti, hogy bántódás nélkül él valaki, de azt is, hogy egyetértésben, közösségben, jó kapcsolatban van a környezetével. Valamiféle konstruktív szimbiózis azokkal, akik velem élnek. Na itt kell újra megkérdezni magunktól azt, hogy biztos, hogy van-e békénk ebben az értelemben? Valóban van-e békénk, vagy csak azért nem kaptunk még idegösszeomlást, mert klasszul megtanultunk a szőnyeg alá söpörni problémákat és nem szembesülni azzal, hogy a párommal már nincs is közös témánk, hogy a kamasz gyerekemmel már azt sem tudom, mi történik és azzal rémálmodom, hogy egyszer a rendőrség hozza haza, hogy a munkahelyemen csak azért tartanak még meg, mert nem találtak mást. Van-e békéd, vagy csak művi nyugtatóid vannak, meg közhelyek, amik csak időlegesen tompítanak, amíg egyszer rád nem omlik az egész álomkép? Min nyugszik a te biztonságérzeted? Szőnyeg alá söprésen, vagy igazi békén?

Melyik féle embertípus vagy? Aki ott is pánikol, ahol nem kell, és ott is veszély vizionál, ahol lehetne nyugton, vagy ez a másik önáltató féle, aki azt sem veszi észre, ha összeomlik körülötte a világ? Egyik sem jó. A pánikolónak azért, mert sosincs békéje, a másik meg csak azt hazudja magának, hogy békéje van. De az örömhír az, hogy béke mégis létezik, és kapható. A tiéd is lehet, bármilyen lelki beállítottságú is vagy.

A közel keleti ember a mai napig ezért köszön úgy, hogy béke veled! Azt írja egy írásmagyarázó, hogy békességet kívánni valakinek nem csak azt jelenti, hogy ne érje baj, hanem azt is, hogy még ha támadás éri is, biztonságban lehessen előle. Mint Noé és családja a bárkában, vagy Sidrák, Misák és Abednégó a tüzes kemencében, Péter a vízen járva. Valami olyan Isten által nekünk elkerített területen, – és itt a területet értsük elvontan – ahol nem férhet hozzánk a harc, a háborúság, egy olyan fedezék, ahol biztonságban vagyunk, egy isteni óvóhely. Ha a halál völgyének árnyékában járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy, mondja a 23. zsoltár. Isten közelsége az, ahová nem ér el a gonosz hatalma, ezért ott van a békesség.

Aztán nem csak az a kérdés, hogy van-e békéd, de az is, hogy békességszerző vagy-e? Vagy te vagy inkább a konfliktus forrás, a hőzöngő, aki ott is talál gondot, ahol nincs, aki ott is csinál drámát és tragédiát, ahol nincs. A görög szó, eiréné (az Irének ezt szép szót viselik, hogy béke) azt is jelenti, hogy újra szóba állni. Újra beszélgetni. Egy lelkész írta magáról, hogy amikor bekövetkezett nála Isten hívása, vagy inkább az, amikor megértette ezt a hívást, akkor még sokat nem tudott Istenről meg az egyházról. És valószínű, hogyha ilyet kérdeztek volna tőle, hogy megtért-e, meg hogy újjászületett-e, azt nem tudta volna megmondani, mert nem értette ezeknek a szavaknak a jelentését, de amiből biztosan tudja utólag, hogy ott következett be élete váltása, azaz, hogy elkezdődött a beszélgetés Istennel.

Ez a boldogmondás nem kevesebbet mond, minthogy azok a boldogok, akik képesek megtörni a csendet, és újra szólni ahhoz, akihez már egy ideje nem szóltak, vagy akár akivel még sosem váltottak szót valamiért. Akivel talán haragban voltak, akivel nehezteltek egymásra, vagy akivel csak úgy elhidegültek, eltávolodtak.  Felvenni a fonalat és új lapot indítani. Erre hív Jézus. Van olyan kapcsolatod, aminek erre volna szüksége? Futtasd most egy kicsit a neveket és az arcokat a fejedben. Van olyan, akinél újra kéne kezdeni a beszélgetést?

Jézus megtette. A csillagpont záró istentiszteletén éppen erről szólt az ige. Péter megtagadta, majd a halála után visszament halászni. Feladta, otthagyta. És Jézus az, aki utána megy, aki újra szóba áll, aki megkeresi, hogy a háromszoros tagadást felülírhassa az a háromszori szeretetvallás. Pálnak is utána ment, akivel még sosem volt párbeszédben, de tagadhatatlanul konfliktus volt közöttük, és békét teremtett maguk közé. Nem beszélve arról, hogy Jézus teremtett újra békét köztünk és az Atya között. Az Atyával, akivel helyreállt a kapcsolat, ezért szólíthatjuk meg mi őt úgy, hogy mi Atyánk. Jézus a legnagyobb békességszerző.

Jézus arra hív ma, azt adja elénk a hegyi beszédben, hogy csináljuk ezt utána. Mint az adós rabszolga esetében: nekünk nagy vétséget bocsátott meg az Isten, nagy ellenállásból békítettünk meg, hát ennek fejében, és ezért hálából legyünk mi azok, akik a békét kezdeményezzük, akik gesztusokat teszünk. Akik megéltük már Isten megelőző szeretetét, tehetnénk néha ilyen megelőzően szerető lépéseket.

Nem erre tanít bennünket a világ, sőt megkockáztatom, még a saját anyukáink sem mindig arra tanítanak, hogy ahol belénk rúgtak, akikkel haragba kerültünk, akikkel kölcsönösen bántottuk egymást, vagy akitől egyoldalúan tűrtük el a bántást, hogy oda mi nyújtsunk békejobbot. Azt mondanánk erre, micsoda megalázkodás, hát nincs benne minimális büszkeség, vagy önbecsülés? Ennyire tartja magát, hogy itt esdekeljen? De most Jézus mégis ezt kéri. Az egész boldogmondások sorozat kapcsán folyamatosan visszatérünk oda, hogy Jézus értékrendje bizony más, mint az emberi logika.

Egy indiai ember egyszer megtért kereszténynek, és ez a környezetében kevéssé népszerű lépésnek bizonyult. Egyszer meghívta a barátait, hogy jöjjenek el, és hallgassák meg, hogy miért lett keresztény. A barátok viszont olyan nagyon keresztényellenesek voltak, hogy ugyan elmentek, de azért mentek el, hogy jól megverjék. Egy hétig lábadozott. De ez az ember újra meghívta őket. Gondolták bolond, de azért újra elmentek és megverték. Amikor viszont még harmadszor is meghívta őket, akkor már leültek és végig hallgatták, mert annyira hihetetlen volt nekik, hogy ez az ember még harmadszor is képes lenne megveretni magát. Ez az ember komoly misszionárius lett, és nagy hatással lett a kereszténység elindulására azon a vidéken. De ehhez kellett, hogy többször is újra szóba álljon azokkal, akik megverték.

Így csak az tud a világhoz állni, aki már meglátta, aki már belátta, micsoda vétkek után kínált neki békejobbot Jézus. Hogy micsoda slamasztikából hozta helyre a kapcsolatát Istennel. Meg van-e ez a békéd és biztonságod, hogy tudod, hogy ez a csatabárd, már el van temetve, a vétkeid ki vannak fizetve, és újra békében vagy a teremtőddel? Ha igen, az rajtad keresztül fog sugározni mások felé. Ha igen, akkor már nem te leszel az örökös akadékoskodó, aki miatt csak nő a feszültség, meg a hőzöngő, aki konfliktust generál maga körül. Ha ezt a kegyelmet valaha is átérezted már, akkor ez átsüt rajtad.

És akik erre képesek, azokat Isten fiainak nevezik.

Gyökössy Endre hívja föl a figyelmet arra, hogy még csak nem is úgy írja a szöveg, hogy Isten gyermekeinek hívatnak, hanem fiainak. Ezt pedig Jézusra szokta használni a Szentírás. A békeszerzés szolgálatában testvérei lehetünk az Úr Jézusnak. Micsoda rang ez, micsoda megtiszteltetés! Ezen a néven neveztetni, az nem mást jelent, mint az üdvösséget. És noha sok a konfliktus, meg a harc a földön, aki tudja, hogy ott fent már el van készítve a helye, az nem fog e földi pozíciókért birokra kelni. Bolyki János újszövetséges professzor Etyeki lelkész volt sokáig, és elmesélte egy ottani élményét. Reggel korán ment Etyekről egy busz, ami Budapestre a munkakezdésre ért be. Itt mindig nagy volt a tülekedés, az emberek szerették volna a legjobb helyeket elfoglalni, ezért lökdösődtek, próbálkoztak, idegesen, feszülten. Egy valaki volt teljesen nyugodt, idegesség nélkül, szelíd. A buszsofőr. Ő tudta, hogy helye van a buszon és nélküle nem indul el. Ilyen a hívő ember is, nincs szüksége erőfitogtatásra, nincs szüksége agresszív viselkedésre, övön aluli ütésekre, mert tudja, hogy van helye.

Kívánom, hogy ilyenféle buszsofőr békénk legyen. Kívánom, hogy tudjunk kimaradni harcokból, sőt akár békét is teremteni ott, ahol addig békétlenség volt, újra szóba állni ott, ahol már régóta eluralkodott a hallgatás!

Ámen!