2013.01.27.
Egyetlen vigaszom, egyetlen gazdám
Textus: Mt 10:29-31.
Svábhegy

1563-ban nyomtatták ki és adták közre a Heidelbergi kátét, melyet Ursinus Zakariás, Olevianus Gáspár, valamint teológus munkatársaik dolgoztak ki III. Frigyes megbízásából. Ennek épp 450. évfordulóját ünnepeljük, és ezért ez évben kiemelten is foglalkozunk a káté tanításaival, így ma is. Ebből az apropóból olvasom a Heidelbergi káté első kérdés-feleletét.

Mi a te egyetlenegy vigasztalásod életedben és halálodban?

Az, hogy mind testemmel, mind lelkemmel, életemben is, meg halálomban is nem a magamé vagyok, hanem az én hűséges Idvezítőmnek, a Jézus Krisztusnak a tulajdona. Aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen megfizetett. És engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított. És úgy megőriz, hogy egyetlen hajszál sem eshetik le fejemről mennyei Atyám akarata nélkül. Sőt minden dolognak is idvességemet kell szolgálni. Ezért biztosít engem Szent Lelkével az örökélet felől. És szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy ezután Őneki éljek.

Statisztika: 2009-ben az Európai Unióban Magyarországon volt a legmagasabb a rákos megbetegedés miatti halálesetek száma. (100000 személyre 243.2 ilyen haláleset jut /eurostat.ec/) Egy 2011-es cikk pedig azt mondja, hogy Magyarországon negyedóránként lesz valaki öngyilkos. Csak a Péterfy Sándor kórház pszichiátriáján évente 3200 olyan embert kezeltek, aki öngyilkosságot kísérelt meg. Ehhez képest megnyerni az ötös lottót csak 1:44 000000-hoz az esélyünk. Nem túl szép kilátások. És akkor még a sok anyagi nehézségről, elbocsátásokról, a gazdasági válság bőrünkön érezhető hatásairól nem is beszéltünk. A statisztikáknak a számoknak a tükrében úgy eltörpülünk. Mi biztosít arról, hogy holnap nem én leszek-e az egyik ilyen szomorú szám?

Nem tagadhatjuk, hogy nem csak a középkorban, nemcsak a szegény és éhező, meg háborús országokban érvényes a káténknak az az igyekezete, hogy az első kérdés feleletben, a legelső megszólalásában valamiféle vigaszt adjon a kezünkbe. Rászorulunk. Még hogyha igyekszünk is optimistán élni az életünket, igyekszünk ezeken a számokon és kilátásokon felül emelkedni, azért bizony, megesik, hogy elcsüggedünk, elfáradunk, szükségünk van a megerősítésre, a bíztatásra. Milyen csodálatos, hogy a Heidelbergi káté első kérdés felelete nem valami magas teológiai kérdéssel kezdődik mondjuk a Szentháromság titkáról, hanem egy ennyire gyakorlati és az embert ennyire mélyen érintő kérdésről akar tanítani. Úgy hiszem, a Bibliánknak is egy fő hangsúlyát fogja meg így a káté, az örömhírt, az evangéliumot teszi a az első sorba. Minden más pedig majd jöhet ez után.

Először is az a Káténk állítása, hogy nem a magunké vagyunk. Vajon ez jó? Szoktuk szeretni azt az érzést, amit úgy hívunk, hogy „a magam ura vagyok.” A mai igénk arról tanít, hogy miért jó nekünk hogy mégis más a Gazdánk, ahogy Gyökössy Endre hívta mindig a Szentháromság egy Istent. Hogyan vígasztal ez engem?

Jézus is beszél nekünk erről a témáról. Egy nap magához hívta 12 tanítványát, hogy kiküldje őket az emberek közé hirdetni a jó hírt és gyógyítani. Mielőtt azonban még elbocsátotta volna őket, egy hosszú beszédet intézett hozzájuk. Ebben lényegében azt taglalja, hogy mennyi veszély fog rájuk leselkedni: börtönbe fognak kerülni, veréseket fognak kapni, a saját családtagjaik is ellenük fordulhatnak, és hogy sokukat meg is fogják ölni. Noha nem számok, de valljuk be, ezek sem éppen bíztató kilátások.

Gondolhatjátok, féltek a tanítványok: Vajon ebben a városban megvernek, vagy befogadnak minket? Mennyi az esélye? Vajon engem, a 12-ből hányadiknak zárnak börtönbe? Vajon mennyi az esélye annak, hogy megölnek a hitemért? Minekünk nem kell ma attól félnünk, hogy a hitünkért megölnek (bár a föld sok országában ma is kell), de az élet kiszámíthatatlansága, és a halál ugyanazokat a kérdéseket nyomja a lelkünkre nekünk is… és félünk. Persze, hogy félünk – attól, hogy az életünk csak úgy elvész, pocsékba megy, mert éppen a rossz statisztikai szórásba estünk… és valaki majd olvassa az interneten a statisztikát, és mi már sehol nem vagyunk.

És Jézus észreveszi ezt. Nem ostorozza, nem lebecsüli és nem hagyja szó nélkül ezt a félelmet. Ő mindig látja a rezdüléseket a tanítványokon, és most rajtunk is. Nem véletlenül mondja olyan sokszor: Ne féljetek! Ez tehát ma estére az üzenet: ne féljetek! Jézus beszéde alapján három oka van annak, hogy miért ne féljünk:

1) mert Isten mindent lát

2) mert Istennek fontosak vagyunk

3) mert Istennek értékesek vagyunk

1) Ne félj, mert Isten mindent lát:

Az első okot nem egy filozófiai könyvből vezeti le Jézus, hanem egy bájosan egyszerű példát használ. Mint általában, olyan példát használ, ami evidencia, könnyen belátható és könnyen megfigyelhető a hallgatóságnak. Odamutat a közelben ugrándozó madárkára, és azt mondja: „Ugye, a verébnek párja egy fillér?.... és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül.” A veréb a legszegényebbek étele volt, mert a verébhús volt a legolcsóbb a piacon. Nyilván azért volt olcsó, mert sok volt belőle. Ugye ez így is működik a kereskedelemben, amiből sok van, amivel Dunát lehetne rekeszteni, annak alacsony az ára, ami ritkaság, mint a drágakövek, az arany, vagy akár különleges régiségek, azok pedig nagyon drágák, értékesek. Ezenkívül a veréb senkinek nem hiányzott, ha egyet-egyet levadásztak. Akik madáretetőket szoktak kihelyezni így télen, sokat szidják a verebeket, mert sok van belőlük, és megeszik a madáreleséget a többi, ritkább madártól. Tehát itt egy madár, aki senkinek nem hiányzik, sok van belőle és picike. Még csak haszna sincs sok, legalábbis nem több, mint akár melyik másik madárfajnak. És Jézus azt mondja: na látjátok – még ha ezek közül is van, hogy egy elhullik, a ti Atyátok tud róla. Tehát Isten tudja…? Isten, aki a csillagokat teremtette? Akinek Galaxisok és milliárd évek vannak a szeme előtt, aki nagyobb, mint az univerzum és öregebb, mint bármilyen teremtett dolog – ez az Isten tud ezekről a picike állatokról? Hihetetlen!

Hihetetlen, igen. De még többről van itt szó! Ha beleásunk kicsit az eredeti görög szövegbe, látunk valami nagyon érdekeset. Ott ugyanis valami ilyesmi áll: „és egy sem esik le közülük a földre Atyátok nélkül.” Nincs ott a ’tudta’ szó! Isten nem csak hogy mindenről tud, ami történik. Mert ha ez lenne, akár úgy is lehetne, hogy valami kozmikus TV-n nézi, ami itt lent zajlik. A világ megy, néha rosszul, néha jól: Isten pedig izgatottan, vagy éppen unottan (?) nézi a képernyőt – passzívan, tehetetlenül? Nem. Isten nem csak tud mindenről, de jelen van minden eseményben! Mindenről tud, és mindent mozgat, nélküle nem történik semmi. Isten ott van. Isten személyesen ott áll, amikor lehull egy kis veréb. Ahogy a 139. Zsoltár tanítja: „Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájába feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.” Isten számára nincsenek statisztikák, mert ő minden eseménynél, minden helyen ott van.

Na de persze ez szépen hangzik addig, amíg édes kis madarakról van szó. De nem csak verebek hullanak el… emberek is… gyerekek is. Megint bevillannak a statisztikák: hogy a világon 20 másodpercenként meghal egy gyerek, mert szennyezett vizet iszik… 10 másodpercenként meghal valaki AIDS-ben… és minden 5 másodpercben valahol a világon egy gyerek éhen hal. De Isten akkor erről is tud? Sőt, ahogy az előbb mondtuk, nemcsak tud, de ott is van ezeknél az eseményeknél? Mondhatom, hogy egy gyerek sem esik a földre a ti mennyei Atyátok nélkül?

Igen, erről van szó. Nem tudom, hogy miért engedi meg Isten, hogy gyerekek hulljanak a földre, vagy hogy veled miért történtek bizonyos rossz dolgok. De egyet tudok. A legtöbb embernek ez csak statisztikává lett. Isten viszont személyesen ott volt. Nekem csak statisztika, hogy hányan haltak meg rákban az elmúlt évben – Isten ott volt mindegyikük ágya mellett, Ő mindegyiküket név szerint ismeri. Tehát ha félsz, hogy az életed észrevétlenül eltűnik egy statisztikában, ne félj – mert Isten ott volt, van, és ott lesz veled, és ezért sosem lehetünk a véletlen prédája. Fogalmazzuk bárhogy: szerencse, sors, karma, mi nem vagyunk kiszolgáltatva neki, ezeknél sokkal nagyobb valaki van velünk.

2) A második dolog, ami vigaszul kell hogy szolgáljon, az az, hogy Istent érdekled. Ha a tanítványok nem képedtek el az előző kijelentésen a verebekkel, hát ezen biztos: „Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva.” Mit tartok számon? Te mit tartasz számon? Azt, ami nagyon fontos neked, nem? Talán mondhatom, hogy itt mindenki számon tartja, mennyi pénze van a bankszámláján, ugye? Számon tartjuk, hogy hány évesek a gyerekeink, milyen jegyeket hoztak haza, vagy hogy hány gólt rúgott a kedvenc focicsapatunk. Vannak akik egészen elképesztő dolgokat is számon tartanak, például minden ismerősük telefonszámát, vagy a településük összes rendszámát, de azt ki tartja számon, hogy hány hajszála van? Ki az itt, aki meg tudja mondani nekem most, hogy hány szál haja van? Fogalmunk sincs. Isten pedig még ezt is számon tartja. Jézus azt mondja itt lényegében, hogy Isten még azt is számon tartja veled kapcsolatban, amit te nem. Érted ezt? Istennek fontosabb vagy, mint saját magadnak…

Nem csak arról van szó tehát, hogy Isten ott van, és hűvös közönnyel figyeli, mi történik velünk. Istent érdekli, mi van velünk. Sokan mondják: jaj, erre biztos nincs ideje már Istennek, nem akarom zargatni ezzel meg azzal a problémával. Istent érdeklik a kis dolgok is! A te kis dolgaid! Sőt, jobban érdekeljük őt, mint saját magunkat. Ne félj tehát – ha te aggódsz magadért és az életben maradásodért – Isten még jobban aggódik érted, mint te. És ha esetleg eljutnál valaha arra a pontra, mint sok ember Magyarországon, hogy lemondanál magadról, az életedről, mert nem látsz kiutat, akkor jusson eszedbe, hogy Isten nem akar lemondani rólad! Ha magadért talán már nem is érné meg következő levegőt venni, újra felkelni és dolgozni menni, tedd meg Istenért, aki még akkor is számon tart, ha a világon senki más nem figyel, és nem tart annyira fontosnak.

3) Harmadjára pedig azért ne félj, mert Istennek értékes vagy. „Ne féljetek: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.” Egy verébért fél fillért adnak, olyan keveset, hogy már nem is lehet, csak párban venni ezeket a madarakat. Ennyit ér egy veréb. Akkor mi mennyit érünk? A statisztikákban csak üres számok vagyunk, csak egy a sok közül, név nélkül, részletek nélkül. Nem tudni hogy milyen volt ,szeretett-e az illető, vagy undok volt-e, szeretett-e énekelni, vagy volt valami hihetetlen művészi képessége az illetőnek… Ha viszont egy szerettünk hal meg, akkor egy kis világot veszítünk el vele, a mosolyokkal, az emlékekkel, boldog, vagy szomorú részletekkel.

De tényleg, akkor mennyit érünk? Elképzelem, ahogy félmosollyal ránéz döbbent tanítványokra, és azt mondja: ti sok verébnél értékesebbek vagytok. De mester, mégis mennyi veréb? Ezer veréb? Egy millió veréb? Akkor hány fillért is érünk mi?

Ha a verébért fél fillért adnak, érted mennyit adnak? Erre a kérdésre Jézus ott nem adott választ. Elhallgatja, pedig a fejében tudta már a választ. És tudta, hogy azt nem szavakkal kell majd elmondania, hanem tettekkel. Mennyit értek, kicsinyhitűek? A verébért fél fillért adnak, de annyi pénz nincs, amennyit ti értek nekem – értetek az életemet fogom adni... Később az egyik tanítvány, Péter, aki ennél az eseménynél ott volt így beszél erről másoknak bíztatásul. 1Pét 1:18-19: „nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.” Drága vér – ez az ára az embernek. Jézus a kereszten mutatta meg, hogy mennyit érünk neki. Hogy annyira értékesek vagyunk Istennek, hogy Ő meg is halt értünk.
Mondtam még az elején, hogy az az olcsó, amiből sok van, mint verébből, és az a drága, amiből kevés, és egyedi. Nohát, ugyan számra sokan vagyunk mi emberek is, mégis Isten darabonként tervezett el bennünket, mindannyiunkat különbözőre, összetéveszthetetlenre formált. Még ikerpárok között is, akik látszatra nagyon tudnak hasonlítani, a szüleik tudják csak igazán, hogy egészen más a lelki világuk, amiben ügyesek, más érdeklődési körük és hobbijaik vannak, más tálentumokat kaptak. Nem hogy olyan ritkák és értékesek lennénk, mint az arany, vagy a drágakövek, hanem annál is sokkal értékesebbek, hiszen egyediek vagyunk, mindenkiből egyetlen egy van. Az egyetlen vagy a földön a személyiségeddel, az ujjlenyomatoddal, az Isten beléd rejtett lehetőségeivel. Ha még az értéktelen és haszontalan kisveréb mellett is ott van az Isten, hogy ne lenne éppen melletted, akit az anyaméhtől kezdve formál. Olyan szépen beszél erről a titokzatos, intim teremtői viszonyról a 139. zsoltár: Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.

Ne félj tehát. Nem csak statisztikai adat vagy, nem tucatáru. Drága vagy. Elég drága ahhoz, hogy Isten egyszülött fiát érted cserébe szegezzék a keresztre és érted cserébe kárhozzon el.

Lehet, hogy sok mindent nem fogunk érteni Isten tervében, hogy miért történnek bizonyos rossz dolgok velünk. Nem szeretném, hogy félreértsetek! Fontos, hogy nem azt mondja Krisztus: ti sok verébnél értékesebbek vagytok, ezért soha semmi baj nem fog érni titeket. Hanem azt mondja: egy sem esik a földre Atyátok nélkül. Minket is fognak bajok érni, aki bízik Isten gondviselésében, az is lehet az 1000-ből az egy, és az is válhat statisztikává. De aki tudja, hogy az életben a dolgok nem csak úgy történnek, hanem Isten mindben ott van: az nem fog félni. Mert ő ott van mindig, őt érdekled mindig, és neki olyan drága vagy, hogy meghalt érted. Ne félj, ne csüggedj, vigasztalódj!

„Mert nem a magadé, hanem a te hűséges megváltódnak, az Úr Jézus Krisztusnak tulajdona vagy, aki az ő drága vérével minden bűnödért tökéletesen eleget tett és az ördögnek minden hatalmából megszabadított. És úgy megőriz, hogy Mennyei Atyánk akarata nélkül egy hajszál sem eshet le a fejedről, sőt inkább szükséges, hogy minden a boldogságodra, üdvösségedre szolgáljon.”

Ámen!